Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-02-25 / 2. szám

VII. évfolyam. Szatmár-Németi, 1908. február 25. 2. szám NEVELÉS- ÉS OKTATÁSÜGYI SZAKLAP Felelős szerkesztő: MIHÁLY FERENC Szatmár, Rákóczi-utcai állami iskola. Kiadótulajdonos: A Szatmárvármegyei Általános Tanitó-Egyesület. Megjelenik minden hónap 25-én. | Előfizetési ára egy évre 4 kor. Őszinte szó és kérelem. Ha haladni akarsz, vizsgáld meg magadat. Ez az igazság jut eszembe, mikor a Szatmárvármegyei általános tanítóegyesületnek 10 évi eseményeit átgondolom. És ekkor tanitótársaim becsülésének s pályám szeretetének ereje megszólaltat. Mások talán nem Így nézik az eseményeket mint én, de az én szememmel nézve, megyei tanítóegyesüle­tünk 10 évi működésének eredményei: a megyének a „Ferenc József Tanítók Házá-“ban tett 4000 koronás szobaalapitványa, a „Tanügyi Értesítő“ és az, hogy min­ket, e megye területén lakó tanítóknak egy csoportját összehozott, megismertük egymást s eszmét cseréltünk. Ha a 2 első tisztességes eredmény, az utóbbi is az, mert a sokszor hangoztatott tanítói közszellem megterem­téséhez szükséges. Nagy baj, hogy még mindig kevesen vagyunk az egyesületben a magyar tanítók számához képest. Még csak meg sem ismerhetjük egymást futólag sem. Én a szomszéd Felsőbánya felekezeti iskoláinak tanítóit pl. csak látásból ismerem. Különágazó utaink vannak. Ők felekezeteik szerint más egyesületnek a tagjai, mint én. Kis vidékünk néha mozgalmas napjai sem hoznak össze. Ezzel igy vannak a többi kollegák is a megye területén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom