Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-03-25 / 3. szám
18 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Magamat és az asszonyt is nem egyszer kellemes örömre gerjesztett esténként a sült kolompár és jó tök. Tavaly meg egy felséges eszmém támadt, s azonnal megvalósításához láttam. A kertem kerítése körül csicsókát tenyésztettem s most az apróság folytonosan ezt rágja. Olyan serceg- tetést és porcogtatást visznek véghez, mint egy nyáj malac. Nem kellemes hangok, de kedvessé teszi, hogy nem siránkoznak lépten-nyomon és békén tűrik az étkezés idejének elkövet- kezését. Bármilyen keservesen esik is a mindennapi eleség megszerzése, nem agaszt, de az, hogy milyen életpályákra foghatom fiaimat előkészíteni, kétségbe ejt. Ha taníttatom, miből fedezem a szükséges kiadásokat; ha mesterségre adom, honnan kerítsem elő a ruházatra valót s mely forrásból merítsek, hogy annak idején a mesterségen való boldoguláshoz szükséges alapot előteremtsem ? Nagy kérdések s úgy látom, hogy én ezeket soha meg nem oldom. De azért kétségbe nem esem, bízom a sorsban, hátha gonosz mulatságáért még meg is jutalmaz! ? Lehet, úgy járok, mint némelyik zsidó a főnyereményével. A zsidók mindegyikének van egy főnyeremény ígérve, de némelyikét halála után hozzá: ki. En valószínűleg ilyen szerencsés leszek. Most is ilyen formán jártam. Hogy fizetésemet felemeljék, minden tőle telhetőt elkövetett a népem s olyan széles körű mozgalmat indított meg, hogy már a zsebemben éreztem a fizetés külömbözetet. De hát kisemberek terveznek, a hatalmasak végeznek. így történt ez uttalis. Tanfelügyelőm felvilágosította az elöljáróságot, hogy nem az én fizetésem emelése a fő dolog, hanem egy uj tanítói állás megszervezése. Ha erre jut és a községnek van reá fedezete, igaz örömmel fogadja s maga is óhajtja, hogy fizetésem felemeltessék. No hát mondanom se kell, hogy nem jutott. Kimutatta a papom, hogy az uj állás is a nép nem kis megterhelésével jár, hát ez úttal én fizetés emelésre nehány évig nem számíthatok. Mindazon által, hogy ez igy van, feltételezik rólam, hogy az eddigi buzgó lelkesedés és e komoly munka iránt való meleg szeretetem lankadni nem fog és megválasztandó társamnak példaadója leszek. Egy embernek sok a dicséretbőt és én már alig bírom, de nem tudok előle hova menekülni. Igaz, hogy jó huszonöt év óta megszokhattam ezt is, mint a koplalást és nincs kizárva, hogy a következő huszouöt év alatt a tanító társaimmal elérkezhetek a posta kihordók vagy vasúti altisztek fizetéséhez, hát a várakozás már nem olyan nehéz.
