Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-09-25 / 7. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 13 fehér virágbimbó. Tiszta homloka, beszédes ajka, mindég derült kedélye mögött egyszerű, kedves lélek honolt, melyet nem szeretni lehetetlen vala. 7 éven át tilt előttem az iskola padjában. Láttam gyorsan fejlődő értelmét; láttam üdén kibontakozó szép lelkét; láttam őt a gyermeki áhitat átszellemülésével térdelni az első áldozási oltár zsámolyán; láttam őt fölserdülni ; őrszemmel kisértem további utain s láttam, mint lép iskoláit végezve a legtövisesebb, de legmagasztosabb hivatásra, a tanítónői pályára. Tiszta homlokkal, örök derült kedélylyel, beszédes ajkkal olyan volt mindig, mint egy fehér virág. Láttam családja körében, mily gyöngédséggel simult édes atyja kebelére, mennyit vigasztalta édes jó anyját, mily szeretettel buzdította bátyját. Láttam hivatása kötelmei közt, mily hűséggel végezte kötelességeit, mily önfeláldozással járt őszi esőben, téli viharban a messze kültelki iskolába; hallottam ajkairól névszerint elsorolni kis tanítványait, szegény — nagyon szegény emberek gyermekeit, kik a legzordabb hidegben mezítláb futottak a távoli iskolába, csakhogy a kedves tanitónénit hallhassák s kiket ez a tanitónéni úgy szeretett, úgy becsült, mintha mindmegannyi királyfi vagy királyleány lett volna. Láttam őt a sziiz Mária leányai közt a zárdatemplom ragyogó oltára előtt. Láttam őt, mint nagy leányt, leánytársai közt, társaságban, mulatság zajában ... Tiszta homlokával, örök vidám kedélyével, beszédes ájkával olyan volt mindig, mint egy fehér virág. Aztán láttam őt a szenvedés kinos ágyán, mikor a megpróbáló Isten reábocsátotta legsujtóbb kezét; láttam őt megkinozva, fájdalmaktól gyötörve, hideg verítékkel homlokán, — de zúgolódva, panaszt sírva, léha szívvel sohasem láttam öt. Tiszta homlokával, örökvidám kedélyével, beszédes ajkával olyan volt ott is, mint egy fehér virág. Végre láttuk őt a ravatalon. Nevetőszeme bezárult örökre, beszédes ajka elnémult örökre, forrón dobogó jó szive elhallgatott örökre. Tiszta homlokával, angyali arcával, elnémult ajkával olyan volt akkor is, mint egy fehér virág, durván letört szép fehér virág. És most itt állunk megásott sírja szélén. Oh mennyit, mennyit vesztettünk benne ? 1 A nevelésügy névtelen hősei közöl egy tudásban, érzésben, lelkesedésben gazdag, erős harcos dőlt ki vele. A szűz Mária leányai ismét elvesztettek egy buzgóságban példaadó, erényben tiszta lelket. Barátnői, ismerősei, mi mindnyájan egy feledhetetlen kedves hófehér virágot. És szülei '/ __ Gy . K. Nem merem a szülők veszteségét ajkamra venni, mert azt égető könyek nélkül említeni lehetetlen. Pedig az égbe készülő kedves leány utolsó kérése is az volt édes anyjához: „Ne sírj, anyukám, ne sirass engemet! fáj, ha téged sírni látlak. S az utolsó órában, mikor már halállal vívódó lelke ott állt az örökkévalóság küszöbén, mikor kétségbeeső szülei s a húsé-
