Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907-06-25 / 6. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 15 Felhívás a XVI. országos tűzoltó-szaktanfolyam látogatására. A magyar országos tűzoltó-szövetség a folyó év nyarán a XVI. Or­szágos Tűzoltó-Szaktanfolyamot ta.itja meg. Kellő tájékozás céljából a következőket közöljük: Tanfolyam-hallgató lehet minden 18—42 éves, fedhetetlen előéletű férfi. Mégis tekintettel arra, hogy a tanfolyam elsőrendű célja az, hogy a tűzoltó-tiszti állás betöltésére mindenben alkalmas erőket neveljen, kívá­natos az, hogy a tanfolyamra általános műveltséggel — lehetőleg érettségi bizonyítvánnyal, jegyzői vagy tanítói oklevéllel biró, kellő társadalmi állást betöltő, katonaviselt egyének küldessenek ki. A felvehető hallgatók száma 50-ben van megállapítva. A tanfolyan kezdődik 1907. évi augusztus hó 1-én és tart bezárólag augusztus hó 19-ig. A befejező vizsgálatok augusztus 18-án és 19-én tartatnak úgy az elméleti, mint a gyakorlati részből. A látogatási igazolványban fel lesz tüntetve, hogy az illető tanfolyam hallgató a tanfolyam ideje alatt tartott előadásokat és gyakorlatokat a meg­állapított tanterv szerint miként látogatta. Ez azonban minősítést még nem képez, hanem arra jogosít, hogy a tanfolyamot végzett hallgatók egy évi újabb tűzoltói gyakorlat után képesítő tiszti vizsgálatra jelentkezhetnek s ennek letétele esetén képesítő bizonyítványt kapnak, melyben benfoglaltatik, hogy az illető tiszti minősítést nyert. Jelentkezés, feltételek és kedvezmények: A részvételben való Írásbeli jelentkezés határideje 1907. évi julius 10-ike. Az ezen határidőn túl jelentkezők sem utazási, sem pedig elszállá­solási kedvezményre nem tarthatnak igényt. A jelentkezés a magyar országos tűzoltó szövetség elnökségéhez (Bu­dapest, VII., Rákóczi-ut 38.) intézendő. A jelentkezők a tanfolyam ideje alatt úgy a gyakorlatokon, mint szol­gálatban, a szabályszerinti egyenruhát tartoznak viselni s beruházásuk és felszerelésük céljából augusztus hó 1-én délután kell a budapesti központi tűzoltó laktanyában (VIII., Kun-utca 2. sz.) személyesen jelentkezniök. A jelentkező tartozik az őt kiküldő hatóság, testület, vállalat, vagy magánszemély által kiállított s kiküldését igazoló bizonyítványát bemutatni. Úgy az elméleti előadások és gyakorlatok megszakítás nélküli láto­gatása, valamint a szolgálatnak terv szerinti pontos megtartása szigorúan kötelező, mert különben látogatási igazolvány nem adatik ki. A kik a tanfolyamot végig hallgatják, látogatási igazolványt kapnak, mely a nagym. belügyi miniszter ur által a tanfolyamhoz esetleg kirendelt miniszteri biztos, valamint a magyar országos tűzoltó-szövetség kiküldöttjé­nek ellenjegyzésével és a szakelőadók aláírásával láttatik el. Tandijat, vagy beiratási dijat senki sem fizet, mivel a tanfolyam tel­jesen díjmentesen, sőt az eszközök és szerelvények is díjtalanul állanak rendelkezésre. A tanfolyamhallgatók tüzoltószer-gyárak s egyéb gyártelepek megte­kintése, szakszerű próbákon és kísérleteken való megjelencs, színházak szer­kezeteinek „és berendezéseinek tanulmányozása által tapasztalataikat gazda­gíthatják. Őrszolgálatra is beosztatnak, hogy igy az előfordulható tüzesetek alkalmával a vész helyére kivonulva, a tényleges szolgálatot is tanulmá­nyozhassák. Hogy pedig a kevésbbé tehetős község vagy testület kiküldöttjeinek is lehetővé tegyük a tanfolyam látogatását, 40 tanfolyamhallgatónak a szö­vetség költségén leendő csoportos elhelyezéséről is gondoskodunk. Az in­gyenes elszállásolásban részesülni óhajtók ebbeli igényüket azonban az Írásbeli jelentkezés alkalmával egyidejűleg, tehát legkésőbb julius hó 10-ig tartoznak a szövetség elnökségénél bejelenteni. A bejelentés sorrendje a

Next

/
Oldalképek
Tartalom