Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907-01-25 / 1. szám

tanügyi értesítő 9 Az iskola és társadalom ilyen értelmű és ilyen eredményű összeforrásának más következménye is volna. Az iskola iránt ilyen­képen tanúsított ragaszkodás módját találná annak, hogy az is­kolába járó szegény gyermekek közt senkinek semmiféle eszköze ne hiányozzék. Akkor ruházatban és élelemben iskolás gyermek nem szűkölködnék. Az emberszeretet, ez az áldozatra és nemes cselekedetre késztő erő, az egyénben az embertársaiért való mélyebb érzést is meg-meglegyintené és élesztgetné A társadalmat, az egye­dül hatalmas, az altruisztikus irány áthatná. Mélyebb, bensőbb és igazabb lenne a szent szeretet e sárgolyóbison . . . Nemesebb, tisztultabb felfogás uralkodnék a szivek fölött. Ezekből következik aztán, hogy a társadalom tagjai előtt a tanítói, az iskolai munka nem lenne egészen ismeretlen. Legalább nagyjában megismerné és helyesebben értékelné a társadalom az iskolát, a tanítónak munkáját. Ez hatással lenne az iskola meg­becsülésére s emelné a tanítóságnak a tekintélyét. Abból az alant szálló ködből, mely annyira kicsivé törpiti, a tanító kiemelkednék, láthatóvá lenne, inkább mint ma. Az iskola s a tanító a társa­dalom előtt megfelelő tiszteletben részesülne s e tiszteletet meg- érzenék erkölcsileg és anyagilag. íme ilyen eredményeket hozna az iskola és a család s a társadalom összeforrása. Ma ezek csak képzeletben vannak meg. Azonban amennyire módunkban áll, érdemes dolgozni és érdemes fá­radni értük, hogy valami megvalósuljon e képből. Törekedjünk elérni legalább azt, hogy az iskolára panasz ne legyen, ne lehessen s hogy az iskolának érdekeivel szembe ne álljon lehetőleg senki és hogy az iskola támogatása folytonos nem csökkenő, de bár las­san fokozódó legyen. Nagybánya, 1906. dec. 29. Székely it-)/titf. Nemzeti államkiépités. A vezetők önzetlen törekvéseinek, becsületes céljainak ösz- pon-tositása, az önérdek zsarnok hajhászásától menten, teremti meg a közjóiét összhangját, az általános boldogulást. Ennek alapja az arra hivatott tényezők taktikai irányításában, helyes elvek s magasztos eszmék lelkesült fölkarolásában, s az ezek gyakorlatbavitelének módjában rejlik. Helyes elvek és magasztos eszmékben édes hazánk sem igen szűkölködött. Mindenkoron mutatkoztak a szép, jó és helyes iránti felhevülők táborában egész sereg jelenségek, a melyek a haladás útját voltak hivatva kijelölni és egyengetni. Csakhogy ezen jelenségek a csillámló szivárvány sugarai voltak. A mint holt- betii alakjában bukkantak föl napvilágra, homályos képzetkört alakítva, rövid időn belől sűrű köd gyanánt oszolva széjjel, úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom