Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-03-25 / 3. szám
18 tanügyi értesítő stilétes botja volt az áruló, melyet ott felejtettünk a fűben és a bot az öregnek mindent megmagyarázott. De nem haragudott meg, csak hamiskásan mosolyogva jegyezte meg: — Ha máskor beakartok csapni: — ügyesebben csináljátok ! * * * A jó embernek csak egy hibája volt; egy kissé haragtartó természetű volt, mi népszerűsége s egyénisége rovására esett, annál is inkább, mert sokszor csekélységért megharagudott. Egyik osztálytársunkra nagyon megharagudott, mert az öreg kijelentésére, hogy nem tanult semmit, azt találta megjegyezni: — Tanár úr! tanultam s tudom a leckét. Aki nem ismerte az öreget, azt gondolta volna, hogy soha sem haragszik. Mikor legmérgesebb volt, nagyon furcsán mosolygott, hogy az ember inkább jóleső kedélyt olvasott le arcáról, mint haragot. Erre a tanuló társunkra fentebb említett önérzetes kijelentéséért az öreg megneheztelt, egy szót sem szólott, csak mosolyogva intett a fiúnak, hogy leülhet. Mi persze tudtuk, hogy ennek a fiúnak egy pár hétig ugyancsak melege lesz, mert az öreg maró gúnnyal szokta azt bosszantani, kire megharagudott. Annál inkább csodálkoztunk, hogy az öreg a fiút — nem kérdi soha. Ez szokatlan volt, mert egy-kéthét múlva az öreg elfelejtett mindent s ugyancsak jóbarát lett haragosával. Ezúttal nem igy történt. A tanév vége elérkezett, a tanári konferenciából, hogy hogy nem kiszivárgott a hir, hogy az öreg a fiút szekundába pónálta, nem is egy, hanem két tantárgyból. Mi tudtuk, hogy a fiú el van készülve, ki különben nem volt rossz diák, mert bizonyítványaiban félévkor jelesek is voltak s ha jól emlékszem még egy-két kitűnő is. Ezért csodálkoztunk a hallottakon. A fiú mit gondolt, mit nem, beállított az öreghez, aki igy fogadta: — Nos, fiam, mi jó hirt hoztál? — Jó hirt hoztam tanár úr. Hallottam fülheggyel, hogy megtetszett buktatni két tantárgyból s eljöttem megköszönni a tanár úr szives jóindulatát. — Megköszönni? Kérdi csudálkozva az öreg. Én úgy hallottam, hogy te meg akarsz verni, de nem félek tőled! A fiú erre jót mosolygott, mi az öreget látszólag lecsilapitotta. — Mi köszönni való van két szekundán — kérdi. — Nagyon boldoggá tett tanár úr, két kitűnő osztályzatom között szépen fog diszleni a két elégtelen. Hát van-e ennél kü- lömb bizonyítvány valahol ? Hát hogy ne lennék én boldog ? — Jól van fiam — szólt az „öreg“ — d. u. 2 órakor jelentkezz az igazgatói irodában fontos ügyben.“ Most pedig elmehetsz, Isten veled. A fiú eltávozott. Az „öreg“ pedig tervezgetett: — Azért sem lész oly boldog; nem buktatlak meg; azért sem! — Délután előáll az „öreg“ az igazgatói irodában s mondja a fiúnak: — Az igazgató úr külön engedelmével a két tantárgyból külön kikérdezlek-e:
