Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-03-25 / 3. szám
tanügyi értesítő 5 Az egyik jelenség az, ami a tanítói munkának a kicsinylésében nyilatkozik meg. És ennek mélyen járó oka van. Az embereknek nagy tömege még mindig azon a fokon áll, hogy a tanítói munka belső tartalmát nem volt módja megismerni s így arról a lényeges hangyamunkáról, mely a tanító jó készültsége és arravalósága mellett igazán figyelemreméltó, fogalma nincsen. Igen sokan a régi s kétes exisztenciájú más pályákról a tanítói pályára menekült iskolamestereknek képzelik a tanítót ma is. Főképpen a népről mondhatom ezt. Már most ha ugyanaz a nép részt vesz az iskola gondozásában, az iskola kormányzásában, rendkívüli nehéz helyzetet teremt a tanítónak. Falun élő társaim s különösen a felekezeti iskolák tanítói arról meggyőződtek, hogy a népnek az iskola vezetésébe való belévonása, ha az iskolaszéknek a vezetője esetleg nem pártatlan ember, sokat árt a tanítónak és az iskolának. En mint tanítógyermek — fájdalom — sok esetet figyeltem meg elég közvetlenül. A népnek az iskolaügybe való belészólása sok tanítót kedvetleníteti el és többször gördített akadályt már az iskola működése elé. Ezt belátták, tudták az illetékesek s amint már én is említettem e lapban más alkalommal, a községi és állami iskolák számára készült utasításban éppen ezért szorította az a gondos szervező a gondnokságok és iskolaszékek ügykörét az iskola külső anyagi dolgaira csupán. A tanítói munka kicsinylése azonban az intelligens műveltebb osztálynál is megvan. — Ezt a társadalomnak művelt része, éppen úgy mint a nép, a múltból örökölte. S ennek más orvosszere nincsen, csak az, hogy igyekezzünk lehetőleg megismertetni és megértetni a tanítói munkát belső tartalmában. Jól emlékszem, hogy mikor a tanítói fizetés emelése s valami módon való javítása érdekében az 1893. XXVI. t. c. létesítése előtt nagyobb erélyű általános akció volt, az ország tanítóságának nyári gyűlése alkalmából arr a améltán felhozott panaszra, hogy a magyar társadalom a tanítót nem becsüli eléggé, egyik nagy napilapban ez állott: „A mai magyar társadalmat a tanítók nevelték. Nevelték volna úgy, hogy megbecsülje őket.“ A fentebbi panasz s a reá adott stoikus felelet ma is ismétlődhetik . . . Nyugodtan nézve a kérdést azonban a dolognak igazi nyitjára találunk. A nyitja pedig az, hogy a társadalmat mai alakulásában, mikor a sietés láza sok oldalról messze érzik az egyéneken, talán még nehezebb megnyerni valamely komolyabb s kenyérért szaladó foglalkozásán kívül álló dologra, mint régebben. Ma az emberek foglalkozás szerinti tömörülése s a társadalomnak ezek szerint való tagoltsága mind erősebb. A saját munkakörükbe eső dolgokat megfigyelik az intelligens egyének, de azontúl mindinkább kezd köztudatba menni a munkafelosztásnak az az elve, ami a különböző munkakörbe tartozók kasztját mindig élesebben és élesebben különíti el és állítja fel. Félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy ezt különösen a munkára vonatkoztatva állítom.
