Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-01-25 / 1. szám
4 tanügyi értesítő Vagy talán gyermek fogai még ki nem hullottak s olyan betegségben szenved, mi az önálló munkálkodást és nagykorúságot kizárja? Tagadom bárkivel szemben is, hogy ez igy volna. De nem is hiszem, hogy akadjon ma a társadalom bármely rétegében is öntudatos egyén, ki a tanítóság rohamos haladását, szakirányú és általános műveltségét kicsinyelné, ha azt elfogulatlan szemüvegen át mérlegeli. És ha ez igy van, miért csináljunk magunknak magunk között ellenséget, társainkban irigykedést, kedvetlenséget? Különben két lényeges körülmény is ellent mond a mintatanitásoknak; egyik, midőn növendékeink előtt a a tanítók jelenlétében tartjuk; a másik, ha tanitótársain- kat nevezzük ki gyerekeknek. Az első esetben tanítványaink, az utóbbiban tanitó- társaink fogják tanításunk jelzőjét letörni. Mert kérdem: lehet-e követelnünk helyes érzékkel, hogy tanítványaink, kik egy szokatlan jelenséggel állanak szemben, lekötött figyelemmel hallgassák a tanítás menetét ? Bizony érdeklődik e kis sereg, de nem a tanítás iránt, hanem a sok kaputos bácsin akad meg a szeme és töri a csürhejárást, hogy mi szél hajtotta ezeket most ide, kiket eddig soha sem láttak? En nem tartom ezt hibának és nem Ítélem el az apróságot érette, de a tanítást tartó társam helyzetét sem irigylem. A második esetben t. i. ha a tanítókat tekintjük gyermekeknek s ezeket tanítjuk, még cifrább a helyzet. Volt részem benne, tehát tapasztalat utján mondhatom, hogy egy ilyen tanítási óra valóságos gyehenna tüze és a bárányból is oroszlán lesz. Nem látom szükségesnek felfejteni azokat az utakat, melyeket ily esetekben gátló körülményekként felemlíthetnék. Tudják ezt tanitótársaim igen jól, de ha akad olyan is, ki ezekben nem hisz és a tanítás utjából minden akadályt könnyen el tud hárítani, próbálja meg. Én bőven elégnek tartom, ha valamely dolog felett, annak helyességét egy-egy szaklapban, folyóiratban kiki meggyőződése szerint kifejti.
