Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-09-25 / 7. szám
tanügyi értesítő 13 érzem a magyar pedagegia géniuszának szárnysuhanását felettem és érzem, hogy én is cselekvő részessé vagyok ama intellektuális fejlődési folyamatnak, amelynek kijelölt feladata és célja a tökéletesedés felé törekvés. Mondhatom az ilyen felemelő pillanatokban benne vagyon a tanítói pálya minden jutalma és költészete. Tanítók előtt elevenítem meg e képet, bizonnyára ismerősök azzal valamennyien. Ha gondoktól mentesen léphetnők át naponkint az iskola küszöbét, gyakoriabbak volnának az ily felemelő pillanatok és a gyermekvédelemnek azt a fontos részét, amely reánk tanítókra háramlik, bizonnyára teljes sikerrel megoldanék. Az iskolázás egyéb hátrányainak megszüntetése már nem a tanítóktól függ. Pld. van beiskolázási törvényünk s mégis a gyermekek százezrei maradnak iskolázatlanul. Igen sok helyen, még pedig nem ritkán a magyar kánaán kellős közepében 100 és azon felüli gyermeksereg szorong iskolának nevezett vityilóban egy tanító vezetése alatt. Kérdem, hogyan egyeztethető össze a humanizmussal a felsorolt néhány és elhallgatott igen sok iskolai mizéria? Az előbbi képpel szemben az ilyen iskolázástól csakugyan szükséges gyermekeinket megvédelmeznünk. Értekezésem elején kiemeltem, hogy a család és iskolán kivül főleg a társadalommal szemben szorul a gyermek hathatós védelemre. A nagy társadalom a maga egészében jó és káros irányú intézményeivel egyetemben, a kor, melyben élünk, az eszmekor szuggesztív ereje kitörölhetetlenül rányomja bélyegét a felnőttek jellemére és annál inkább a fogékony gyermeki lélekre. Az a sok szeny, piszok, amit a gyermek lát, hall, tapasztal, az a sok kisértés, amely minden oldalról leselkedik az ingatag fiatal lélekre; méltán töltheti el aggodalommal a gyermekeik tisztaságát féltő szülők és a jövő társadalom erkölcsisége iránt aggódó jobbjaink szivét és elméjét. Az élet kisértései között kemény próbát kell kiállania a leggondosabb nevelés állandóságának is. A jónevelés immunizáló hatása az erősebb befolyás előtt bizony sokszor engedni kényszerül. Itt ismét előtérbe lép a néptanító. Az ő vállaira nehezedik az a szép feladat, hogy a társadalom minden rétegébe propagálja a gyermekvédelem gondolatát. Vigyük be társadalmunkba le a műhelyekig s cselédszobákig azt a nézetet, hogy a felnőttek óvakodjanak illetlen beszédekkel, rossz példáikkal az ártatlan gyermeki lelket bemocskolni. Szeretetteljes érdeklődéssel figyeljük a gyermekek viselkedését uton-utfélen s szükség esetén ne sajnáljuk a beavatkozást. Váljék köztudattá, hogy a gyermekek feletti Őrködés mindenkinek legszentebb erkölcsi kötelessége. Modern társadalmunk rovására irható az is, hogy számtalan család gyermeke a mérhetetlen nyomor és szegénység miatt marad teljesen nevelés tanítás nélkül és végeredményében a börtönök lakóinak számát szaporítja. Ne feledjük el amit Wehrli
