Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-06-25 / 6. szám

14 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Minthogy pedig az ének, rajz és kézimunka uj tantervének elveiben, módszereiben, valamint a természettani tárgyak kísérleti és gyakorlati kísérleteinek tanításában a tanítók egy része még nem szerezhette meg magának azt a jártasságot, mely e tantervek foganatosításához okvetlenül szükséges, épen azért a vallás- és közoktatásügyi m, kir. miniszter úr e hiány pótlására már rende­zett és a folyó évben is rendez egyes tanfolyamokat és alkalmas vezérköuyvek megírásáról gondskodik. Addig azonban, inig a tanítóságnak a kellő jártasság meg­szerzésére a módok és eszközök megadathatnak, szakminiszter úr Őexcellenciája folyó évi május hó 19-én kelt 40804. számú kör­rendeletével megengedte, hogy a most említett tantárgyak az eddigi gyakorlat szerint taníttassanak, köteles azonban a tanító e tárgyak tanításában az uj tnntervet követni, de kötelesek a ter­mészetrajzi és természettani tárgyakból is az óratervet szintén életbe léptetni. A hivatok miniszteri körrrendelet egyben meghagyja, hogy magyar nyelv tanításánál fösuly az olvasmányok tárgyalására fek­tetendő, hogy az ifjúság nemzeti irodalmunk kincses házát job­ban megismerje és fokozni kell a fogalmazás tanítás eredményét, a gramatizálás tulságait mindenesetre ki kell küszöbölni az elemi népiskolából. Végül ugyancsak a fentebb idézett miniszteri körrendelet alapján az új tantervhez tartozó utasítás általános részének ama kimagasló irányelvét ajánlom különös nyomatékkai a tanítóság- figyelmébe, hogy a népiskola minden egyoldalúságtól tartózkod­jék, hogy az valóban a nép iskolája és nevelő intézete legyen. Isten, Haza, Király, Munka legyenek a népiskola munkálkodásai­nak vezércsillagai, melyeknek fénye soha el ne homályosodjék a növendékek előtt. Istenben lássa a növendék minden emberi javának őrét, király és haza legyen polgári erényeinek összefog­laló gondolata, a munkában lássa földi boldogságának biztos útját. Ha a népiskola ebben az irányban neveli növendékeit, akkor hozzájárul a nemzeti erő, erkölcs és műveltség fen tartásához és öregbítéséhez. Szatmár-Németi, 1906. junius 13. napján. 1794—906. tfszám. Felhívás a vármegye összes állami elemi iskolái, óvodái igentisztelt gond­nokságához és igazgatóságához. A miniszr úr ő excellenciája f. évi május 29-én 38597. szám alatt az állami elemi iskoláknál alkalmazott szegődményes szolgák díjazásának az iskola háztartási költségvetésében való biztosítása tekintetében eddig követett eljárást a jövőben való alkalmazkodás végett kötelezően elrendelte, hogy az állami elemi iskoláknál alkalmazott szegődményes szolgáknak az illető iskola költség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom