Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-01-25 / 1. szám

16 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ mmM OTTHON. I§®§» A tanítónők címzéséről. A nők iránt mindenkor érzett meleg érdeklődésem, mély rokonszenvem és különös tiszteletem mentsenek jelen esetben, ha netalán valakinek akaratom ellenére is, igen rövidre szabott so­raimmal, csak egy pillanatra is kellemetlenséget okozok. Egy megoldatlanul álló kérdést vetek felszínre azon remény­ben, hogy sok jó akarattal, kevés lemondással és közös meg­egyezéssel sikerül azt dűlőre juttatni. Ez a tanítónők címzésének megállapítása, egyöntetűvé és általánossá tétele. Sokkal fontosabb ez, mintsem sokáig hagyjuk figyelmen kí­vül vagy a mai állapotában. Furcsa, sőt mondhatnám különös, hogy e dolognál az egy­öntetűségre való törekvésnek még csak az árnyéka sem kisérti sem a közvetlenebbül érdeklő tanítónőket, sem az együtt szol­gáló és kartársi viszonyban levő tanítókat. Itt majdnem ahány ház, annyi szokás. Mindenki úgy címez­ted magát növendékeivel, ahogy jól esik vagy éppen úrnői passi­ója igényli. A mi helybeli tanitótáborunk igen tekintélyes és tagjainak számánál fogva az országban csaknem az első helyen áll, még sem merném állítani, hogy közülünk csak egy is van, ki tanító­nőinknek az iskolában való címzését, helyesebben a növendékek által való megszólittatását biztosan tudná. A tanitónéni, Erzsiké vagy Juliska néni bizalmas megszólí­tások nem éppen szokatlanok, de nem is elfogadottak. Túlságos demokrata hajlandóságról tesznek bizonyságot azok, akik használják, azért aztán nem bir kifejlődni, lábra kapni és gyökeret verni. Különben nincs rajta semmi csudálni való, hiszen ebből a fajtából még országos képviselő is csak kettő van, kik eszméik mellett kitartanak ugyan, de sokszor kell érette pironkodniok. No hát, miért pironkodjanak ilyenért a tanítónők ? Vájjon nem megalázó és szégyenteljes állapot volna-e az, ha később, mikor a volt tanítvány az életbe kikerül és valahol cselédi minő­ségben teljesiti kötelességét vagy éppen egy kocsishoz, béreshez megy feleségül, hát régi tanítónőjét per néni titulálja? Furcsa bizony, hiszen nem élünk mi Amerikában és a taní­tónő nem köztársasági elnök, ki a favágótól vagy bérestől is megelégeli az elnök úr címzést, mivel úgy sem kaphat többet, mert ez a legnagyobb. Mi még abban a világban elünk, ahol az ilyenért a növen­dékeket büntetni lehet és szokás. Én tudok esetet, hogy e vak­merő megszólításért hasznos foglalkozásként ugyan, de 100-szor kellett a tanitónéni nevet lepingálni annak, ki azt száján elég vak­merő volt kiejteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom