Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905-01-15 / 1. szám
4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Ezen körülmény látszólag ellene mond azon állításomnak, hogy a régi iskolák sok kívánni valót hagytak fenn a vallás- erkölcsi nevelésnél. De ha közelebbről vizsgáljuk, a liittanitás — sajnos — még mostanában is szívesen alkalmazott módját, talán nem rónak meg őszinte szavaimért. Tanítottak bizony akkor hittant szigorúan, de mi módon? Mindent szárazon be kellett a növendékeknek vágniok, mint a török s arabs iskolákban a koránt. A lelkészek nagy része a vallás- és erkölcstan tanítását, illetve az iskolába járást nyűgnek tekintette s nagy szivbeli megkönnyebbüléssel sózta e terhet az osztálytanító nyakába, hogy az évzáró vizsgálat alkalmával teljes szigorral kérje számon a tanítótól sáfárkodását. S a tanító mit tehetett volna egyebet, mint legjobb igyekezettel daráltatta a kérdéseket s feleleteket. A vallástanitásnak erkölcsi oldalával nem igen törődött; hiszen több elismerést aratott, ha növendékei a hitigazságokat minden értelem nélkül hadarták, mintha kis eszök erejével, szívok érzelmével mérlegelték volna azokat A nagy állambölcsész Montesquieu hirdette; „Az emberi szív fölötte hajlandó a reménységre, félelemre s mindig valamely valláshoz vonzódik.“ Építsük tehát nevelési rendszerünket pedagógiai érzékkel e biztos alapra s bizonyára sikert érünk el vele, mert az természetszerű leend. Hiszen az iskolában a gyermeki szivet, mely hajlandó a jóra és rosszra egyaránt, a tanítónak kell akként idomítania, hogy abban a jóravaló hajlam tulsulyra jusson. Napoleon mondá: „Akár köztársasági, akár monarchista, vagy akár katholikus, akár vallástalan társadalmat akartok, erre a polgárokat az iskolában nevelni kell.“ Már pedig abban — úgy hiszem — mindnyájan egyetértünk, hogy a hazának ettől a sok „akár“-tól mentes erkölcsös polgárokra van szüksége. Ne legyen tehát a vallás-erkölcsös oktatás előttünk közönyös s ne igyekezzünk azt egyedül a tanítóra vagy viszont a hiltanitóra hízni, mert ez bizony könnyelműséggel határos nem- törődés volna. Ugyan mit tehet a hittaniló abban a heti két órában a vallás-erkölcsös oktatás érdekében, mikor neki felekezeti állásából kifolyólag inkább hitágazat-tanitásra kell az időt kihasználnia. — Már pedig a tanítónak kiválóan nem a felekezet emberének, mint inkább az erkölcsös nevelés bajnokának kell lennie. A kitűnő pedagógus, Lubrich Ágost, mondá: „Ezredév előtt még erős volt a nemzet acél élével elfoglalni s megalapítani hagyományos uj hazáját; most, ha a második ezredévben is magának akarja tudni, újra kell azt elfoglalnia, de az erkölcsi hatalom és szellemi műveltség fegyvereivel. S ha hazánk történetének könyvében lapozgatunk, a török háborúk idejében
