Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905-02-25 / 2. szám

21 Miniszteri köszönet. A vallás- és 'közoktatásügyi muiisz,- tei'ium folyó évi február, hó Ili-ön 0102.' sz. alatt a“ „Sziner- váraljai Szegénysórgú; Iskolásgyermekekét Segélyzö. Egyosi-ileTÉ nek, mert az ottani állami iskola szegénysorsú inivenclékéil 335 K értékű ruhával látta el, ' elismerő köszönetét, nyilván itattál Á szatmári tanítóképző-intézet vólt nagynevű igazgatója,, ké­sőül) nagyváradi apát-kanonok, a budapesti központi papnevelő- intézet elhunyt kormányzójáról feljegyezzük,. liogy Steinberger Ferenc dr. 1848. nov. 25-én született; 1870-ben pappá szentel­tetvén, Fehérgyarmatra tétetett káplánnak. Később képezdei tanár és igazgató lett; 1870-ban szentszéki ülnök, 1893-ban pápai kamarás, 1899-ben váradi kanonok 6s: apát, 1903-ban a budapesti központi papnevelő-intézet igazgatója lett. Meghalt Budapesten, 1905. január- hó 17 én. Halála mélyen sújtotta a róin/ katli. egyházat, melynek széles látókörű, lánglelkű' főpapja volt; de fájlalja a veszteséget a magyar tanító-világ‘is, kik közt igen nagy az ő tisztelőinek a száma. —.-mV'halottat a'nagy- váradi temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékét a ma­gyar pedagógusok . mindörökre megőrzik. ' • Nyilvános köszönet. A »Szatmári 'Takarékpónzláf-Egyesü­let* 30. K át, —Na „Szatmári Kereskedelmi és Iparbank" rósz- vónytársulat 20 K-át, '— a „Szatmári Termény- é"s Hitelbank" 20 K-át volt szives küldeni a helybeli állami iskolák szegény- sorsú tanulóinak fölsegitésóre.- A nemes adakozásért a szegény gyermekek nevében', hálás köszönetét mond- a tünitóte'st ület. Dr. Nagy Barna ügyvéd a helybeli központi állami elemi iskola Fső -osztályos tanulói közül azon szegény gyermekek részére, akik rongyos lábbeliben járnak, 45 K-át gyűjt ölti össze adako- zásb'l, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a jelzett : osztályban: kiosztandó .csizmákra használandó- fel a . gyűjtött „össkeg. — Német' Sándor és Paladiné <Ioó Emília osztály vezetők.a sze­gény gyermekek nagy örömére a csizmákat ki is osztották hálás köszönet értő a gyűjtőnek és adakozóknak Széles körben ...ismert %nagy tiszteletben részesült zongora- tanítónő: Munkácsi doó Mariska f. hó 5-én történt elhalálozása nemcsak a nagyszámú rokonságban, de- a volt tanítványok, ismerősök körében is mély fájdalmat ébresztett. A kedves halott, kihűlt tetemei'fölyó hó 7-én az ev. ref: egyház szertartása sze­rint tétetett örök nyugalomra! A halott sógornője volt/' Palácli Ihljos szalmán (Három-nlcafeözi) állami iskolai igazgatónak, a- „Tanügyi Értesítő“ hbjmurikatársá'nak'. '--1­Nyugd jintézetbe felvétel. A-. valláss. és közoktatásügyi m kir. miniszter Nagy* Qóza' tisza-becsi: ev. ref, tanitót*19t>4. évi- jahiíaT hó 1-től évi 6t.)8 korona nyugdíj igénynyel az országos tanítói nyugdíjintézetbe felvette. tanügyi értesítő Munkácsi Joó Mariska 't Steinberger Ferenc dr. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom