Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1904-10-15 / 8. szám

4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ megnyitása és bezárása napján, a nép­oktatási intézetek valamint kisded óvo­dák, a címeres nemzeti lobogóval feldi- szittessenek. Egyébként inuit évi 3495 — 903 sz. а. kiadott körrendeletemet is 'figyelmébe ajánlva remélem, hogy az állami és köz­ségi iskolák tantestületei a nagymélts. Miniszter Urnák ezen általam közvetí­tett bölcs intelmeit megértették és híven követni fogják, az oj tanév alkalmából Isten áldását kérem munkatársaimra, munkálkodásukra és tanítványaikra! Ezen körrendeletemet a gondnok­ságoknak és iskolaszékeknek szives tu­domásul megküldöm. Szatmár, 1904. szeptember hó 14. Hazafias üdvözlettel Kováts Béla, kir. tanfelügyelő. Valamennyi állami és községi iskola igazgatóságának ! H. A nm. Vallás és közoktatásügyi Mi- nistet úr 1904 évi 2962 elrv. sz. a. ren­deleté értelmében felhívom, hogy az if­júsági könyvtárak könyvjegyzéke tár­gyában a „Hivatalos Közlöny“ f. évi szeptember 1-ón megjelent 20 számában foglalt utasításokat komoly tanulmány tárgyává tegye és ahoz a legszigorúbban alkalmazkodjék. Utasítom továbbá, hogy szigorú fe­lelőség terhe alatt, a következőkre nézve tegyen pontos és kimerítő jelentést: i., Hány tanerős az iskola? 2., A (1—12 éves (mindennapi) iskolába járó növendékek száma az 1903,4 tanévben mennyi volt ? 3., Mennyi beiratási pénz folyt be ? 4. Van e az iskolának már most is ifjúsági könyvtára, s hány művet tartal­maz ? 5., Melyik könyvtártípus rende­lendő már most meg az iskola számára ? б. , Ennek költségeire menyi fordítható a beiratási dijakból? 7., Mennyit kellene államsegélylyel fedezni? Megjegyzem, hogy a beiratási dijjak első sorban e könyvtárak alapítása illetve gyarapítására fordítandók, ha pedig e dij­jak oly csekély összegre rúgnak, hogy egyáltalába nem elégségesek e célokra: akkor az ifjúsági könyvtár költségei, hi­vatkozással a fentemlitett ministeri ren­deletre, az iskola költségvetésébe álli- tandók be s így nem fordíthatók dologi kiadásokra. A „Hivatalos Közlöny,, 1901j 0 szá­mában megjelent könyvjegyzék nyomán, a már létező ifjúsági könyvtárakban az e jegyzékben foglalt s ott meglevő köny­vekről szerkesszen kimutatást, az ifjúsági könyvtárak kezeléséről szóló „Utasítást“ pedig a már többször említett „Hivatslos Közlöny“ II. melléklete szerint dolgozza át s ezeket jóváhagyás céljából ter­jessze be. Végül elvárom tankerületem derék tanítói karától, hogy lelkes odaadással s teljes ügybuzgósággal oda hassanak, hogy a nagy mltsg Vallás- és Közokta­tásügyi m, kir. Minister nrnak ez ifjú­sági — könyvtárak felállításával, népne- velésünk felvirágzását célzó alkotását ne csak elősegítsék, hanem céljának meg- felelőleg az iskolán kivül is megszeret­tessék. Iskolalátogatásaimkor szigorú vizs­gálat tárgyává teendőm az ifjúsági, is­kolai könyvtárak ügyét, s ha lesz is gon­dom reá, hogy egy részt az e tekintet­ben kifejtett és elért eredmények illeté­kes .helyen méltánylást is találjanak, már most is kijélentcm, hogy másrészt a ne­talán c téren tapasztalt nem törődömsé- gek — mit bár kizártnak tartok — a legsúlyosabb következményeket vonják maguk után. E rendelctemct szives tudomásul vé­tel és ez úgy hathatós támogatása cél­jából az igen tisztelt gondnokságok és iskolaszékek elnökségeivel közlöm. Kelt Szatmár, 1901 évi szeptember hó 8-án. Kováts Béla. kir. tanfelügyelő. Az egyesületi elnöktől. Tudatom, hogy Ányos Miklós volt központi pénztáros az egyesületnek nála volt okmányait 188 K. 31 f. készpénzzel hozzám beküldte ; — felkérem a köri elnököket, ismét, hogy a tagsági dijak beszedése iránt intézkedjenek ; — végre

Next

/
Oldalképek
Tartalom