Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1904-01-15 / 1. szám
4 tanügyi értesítő. elhatározás, az a vasakarat és kitartás, raelylyel tervét megvalósította, mely akadályt, nehézséget nem ismert, a mi ünne- peltünket kiemeli és felibe helyezi a közönséges, a mindennapi embereknek; és midőn napjainkban annyi az ingatag, a tétovázó, a kishitű, a parafa ember, jól esik kalapot emelnünk egy igazi, egy egész ember előtt, akit saját súlya nem lefele húz, hanem felemelt. (Tetszés, éljenzés). Ettől fogva pályafutása egy diadalmenethez hasonlít, melyen kíséretét hazafias érzülettől sugalmazott alkotások, köz- megbecsülés, általános elismerés fent és alant, megkettőzött munka és szorgalom képezik. — Mint kir. tanfelügyelő, előbb szeretett szülőföldje, Bereg vármegye iránt rója le a hála adóját, hol munkája nyomán virágzó állami iskolák keletkeznek s a ruthén iskolák magyarokká lesznek. Majd mint már hevesvármegyei tan- felügyelőt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba hívják, hol kedvenc eszméjének, a népiskolák fokozatos államosításának sikerül Wlassich Gyula minisztert megnyernie. E siker nyomán az államosított népiskolák száma megkétszereződik, az országgyűlés hova-tovább nagyobb összegeket szavaz meg a népoktatásnak nemzeti irányban való fejlesztésére. De felszínre kerül a kérdés, hogy vájjon a magyarság körében kivánatos-e a népoktatás államosítása, vagy csupán a nemzetiségek lata vidékekre szorítandó. A kérdés megoldásánál ismét az ő meggyőző érvei döntenek, melyek szerint a népoktatásnak fokozatos, de általános államosítását óhajtja; és óhajtja, hogy a vidéki kisebb-nagyobb központokon állami népiskolák keletkezzenek. Ezen az alapon megy végbe Szolnokon, Szatmáron és több más helyen a népiskolák államosítása. Egyik legnagyobb méretű munkája mindenesetre a szatmári iskolák államosítása, melylyel e város iránt táplált szeretjét kívánta kitüntetni. Igaz ugyan, hogy a hitfelekezeti érzékenység nem szívesen ment bele az iskolák államosításába, de eltekintve attól, hogy első sorban magyarok és hazafiak vagyunk s a magyar állameszme megerősödését min- denekfelett kell óhajtanunk: nem szabad felednünk, hogy az utóbbi 25 év alatt városunk népessége 10,000 fővel szaporodott _ s a tantermek és tanítók száma pedig úgyszólván semmivel sem. — A tantermek nagy része is oly szűk, alacsony és sötét volt, hogy egy szigorúbb felügyelet régen bezáratta volna ; ezzel szemben tekintve a város és a hit- felekezetek anyagi helyzetét, be kell vallanunk, hogy sem egyik, sem másik nem lett volna képes népoktatási ügyünknek már halasztást nem tűrő fejlesztését teljesíteni. Az állam százezereket fektetett a palotaszerü iskolalielyiségek építésébe; már az első évben több mint 20,00«• koronával pótolta a város által adományozott összeget és még kénytelen lesz pótolni többel is; és ha elfogulatlanul bíráljuk el a dolgokat, be kell ismernünk, hogy az állam a népiskolák államosítása áltaí városunkat egy folytonosan növekvő adótehertől szabadította meg, melynek nagyságához a kellő mértéket majd egy száz esztendő lefolyása adja meg. Hiszem azért, hogy az ő nevét, ki ebben az ügyben annyi jóakarattal fáradozott, a késő kor is a tisztelet és hála érzetével fogja emlegetni. (Éljen.) Igen t. közönség 1 A ki koszorút akar kötni annak elébb virágokat kell szednie ; nekem is az irodalom térén szét kellett volna tekintenem, de erre egyáltalában nem jutott időm, s úgyszólván emlékezetem fogyatékos tárházára szorítkoztam. Ez az oka, hogy a kép, a mit rajzolni akartam, vázlatnak is gyenge; s a koszorú, melylyel nemes homlokát díszíteni kívánom, nem megfelelő virágokból vah összeállítva; mégis felemelt fővel nyújtom az igénytelen koszorút, mert érzem, hogy az a hála és őszinte tisztelet önzetlen adója, és hiszem, hogy a mi belőle hiányzik, azokból a virágokból egy méltóbb koszorút fog fonni az ország közvéleménye s a történelem. Jöjj tehát nemes férfiú, (a lepel lehull, hatalmas éljenzés) s jelenj meg közöttünk, kik képed másolata előtt összegyűltünk, hogy neved és munkáid iránt tiszteletünknek ünnepiesen hangot adjunk; képed sziveinkben is élni fog, mert megtanultuk benned tisztelni az embert, ki önmagának volt megteremtője ; és megtanultuk tisztelni benned a fáradhatatlan
