Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1903-11-15 / 9. szám
tanügyi értesítő. 5 gyámolt találjanak, ez is csak a testületi élet fejlesztése által érhető el. Minek soroljak elő több czélját a testületi működésnek ? Röviden ismétlem csak: „egyesüljünk, hogy igyazi magyar néptanítók lehessünk 1“ S, ha ez sem elég, azt mondom : tudja meg azt minden tanító, hogy neki igazi barátja nincs senki. Tömörüljön, tanuljon s dolgozzék, hogy legyenek barátai, addig csak egyének beszélhetnek elismerésről, de az egész tanító társadalom nem. Nem azt mondom én ezzel, hogy tehát nekünk, egyház állam és társadalom ellennségünk, csak azt, hogy mi szétszórtan igen kicsinyek vagyunk s ilyen szét forgácsolt erőkre senki sem tekinthet igazi barátsággal, olyannal t. i., melynek értéke van. Századok nem tettek annyit a magyarnemzeti kultúráért és a tanítókért, mint e legutóbbi nehány év, de ez csak az éhenhalónak haldoklási perceit szaporító száraz darabka kenyér. Csodaszere s tisztességes ételre van szüksége a magyar tanítónak szolgai állapot helyett. S ez nem ördögi mesterség : csak akarni kell! Hiszen már hallunk is valamit a csodaszerekről, a melyek ugyan szegényesek, de azok is nagyon de nagyon késnek. Pedig az a tanítói kar, mely az általam vázolt célokért akar küzdeni: tisztességet s elismerést érdemel. Mondjuk meg azt is, hogy eddig nem is igen érdemeltük meg. Itt az utolsó óra. tegyük össze erőinket: egyesüljünk ! Hogyan egyesülhetünk a jelzett ezé- lokra ? Egyszerűen : a tanítók egyesülése ma a legsürgősebb nemzeti ügy. (?) Tegye tehát kötelezővé a magas kormány, hogy minden tanító a tankerületenként szervezendő általános tanitó-egyesületbe lépjen s annak gyűléseit látogassa. Az állam pedig adjon tisztességes napi és fuvardijakat e kötelesség tcljesithetésére ! Éhez tehát csak pénz kell, mert a magyar államnak annyi hatalmának lenni kell, hogy az általános kötelezettséget kimondja.. —- S pénznek megint lenni kelll Magyarországon a népoktatásügy állami-ügy s csak fakultative községi és felekezeti; a tanitó-ogyesületek egyöntetű szervezése szintén állami érdek, tehát csakis az államot terhelhetik a költségek is. Hogy aztán egyes tanítók más egyesületekbe is léphetnek-e ? Ez kinck-ki- nek privát dolga. Ez az első eszköz az egyesületi élet fejlesztéséhez. A második az, hogy minden egyesület szigorúan demokratikus elvek szerint szerveztessék. Irányíthatják azért felülről azok működését, ellenőrizni is lehet, de a szólás szabadság sérelme nélkiii s kémrendszer mellőzésével. Ezek tartoznak az Jegyesülcti élet külső fejlesztéséhez. — Ézek nélkül nagyon, de nagyon hosszú ideig nem lessz egyesületi élet olyan, amilyennek lenni kellene, de működni fognak azok egyesületek, melyek a magyar állam s magyar nemzet ellen ezer és ezer vétséget követhetnek el. S most lássuk a belső eszközöket: Először is minden tankerületi tanítói egyesületnek az általános országoson kívül legyen egy helyi viszonyokhoz alkalmazott programmja s ismét minden járási körnek. — E programmok, irányelvek élesen világítsák meg a teendőket, sőt ezek legyenek a szövétnekek, melyek fénye minden tanítóhoz eljusson. Ezzel nem az van mondva, hogy tehát felülről várjunk minden thémát, sőt ellenkezőleg : mindenkinek joga, sőt erkölcsi kötelessége, hogy legjobb tudását a programm érdekében kifejtse. Legyen a tanító egyesületek életében hazafias és kartársi érzelem, legyenek a tisztviselők munkások igazán. Legyen ott tudomány, egy kis művészet, így az egyesületi munkálkodásra figyelmet fordít a felsőbbség is : látja, hogy van kikkel szóba állni 1 Legyen a tankerületi tanfelügyelő a tanítók mintaképe, bálványa és szeretettel tanácsoló barátja s legyen mindezek mellett igazságos hatalom, a miniszter alter-egoja, a magyar államhatalom sze- mélyesitője! Félje és szeresse minden tanító 1
