Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903-06-18 / 6. szám

2

TANÜGYI értesítő

mernünk kell növendékeinket, másodszor bizalmókát, szeretőtöket teljes mértékben kell bírnunk. A gyermek egyéni tulajdonainak kipuhato- lására újabban sokféle módozatot ajánlanak a paedagogusok. Szerintem az vezet legbiztosabbau ercdm ínyhez, ha mi tanítók — mint szakértők — folyton vizsgálódunk nemcsak az iskolában, de főleg játék közben, együttes kirándulások alkalmával, mádon a szabadjára bocsátott gyermeksereg a maga igaz mivoltában mutatkozik be. Ilyenkor a gyermek sajátos érzés és gondolatvilágának minden árnyalata a figyelmes szemlélő elé tárul és a legtöbbször ilyenkor jövünk reá, hogy mi módon lehet a gyermeket megközelíthető oldaláról befolyásunk alá vonni.

Ha egyszer sikerül a bizalom, szeretet szálfinom érzéseinek gondos megszövése által a gyermek leikéhez férkőznünk, akkor könnyű őt az erkölcsi szépnek, jónak, igaznak megismerésére és ezen törvények tiszteletére, betartására vezetnünk. Ily gyöngéd, benső viszony mellett, az iskolai életben döjordulö fegyelmi eseteknek s az egyes tantárgyak támlása közben Jelbukkanó nevelési mozzanatoknak felhasználásával, az erkölcsi ráhatásnak kiapadhatatlan kincses bányája nyílik meg előttünk.

A tanító társadalmi szereplése és politikai akcziója.

Legújabban gyakran hangoztatják, hogy a tanító a társada.omban az eddiginél nagyobb tevékenységet fejtsen ki s a mennyiben módjában áll, az egészséges, politika fejlődésének is legyen elősegitője s fejtsen ki politikai akoziót. Mivel ez a kérdés — hitem szerint — jórészt még

mindig függőben van, nem lesz fölösleges objektive szembe nézni vele s megvilágítani úgy, a mint a maga valóságában áll.

Tapasztalatom szerint a tani tó társadalmilag szerepelt eddig is és szerepelni fog ezután, mert azt a feladatot, melyet az iskola megoldott s megoldani igyekszik, a tanító nélkül nem teheti. E részben kiforrott az az általános vélemény, hogy mennél alaposabban képzett a tanító, annál jobban megfelelhet ezen társadalmi első feladatának. Mert abban mindnyájan egyetértünk, hogy a tanítónak legkiválóbb társadalmi kötelessége az iskolai nevelés és tanítás: az iskolai munka becsületes, lelkiismeretes elvégzése. És a ki azt legjobb igyekezete, akarata és ereje szerint elvégezni képes, a társadalomnak nagy szolgálatot tesz, mert a fejlődést nagyban elősegíti. Az iskolaügynek újabban terjedő irányával, mely az ifjúsági egyesületek, iskolai- és népkönyvtárak szervezését, felállítását, vezetését, a daloskörök létesítését ezé- lozza, már társadalmi munkát v.gez annyit, hogy ha egy 3—4 tagból álló iskola tanítótestülete lelkes odaadással arányosan felosztva részt vesz e munkában, csaknem minden ideje le van kötve a társadalom javára mindeniknek.

De szerepel a tanító a társadalomban ezeken kívül is, községi, szövetkezeti egyházi s más ügyekben, szóval majdnem mindenütt, úgy, hogy a jelszókkal való dobálódzás nélkül kimondhatjuk, hogy a tanító jelentékeny társadalmi tényező s egyénisége szerint úgynevezett pózt cetét is vív ki magának, a mit az újabb jelszavakat használók kívánnak, így állván a dolog, ha azt állítjuk, hogy faluhelyen felolvasás, egyházi ünnepély, társadalmi mozgalom a tanító nélkül meg nem történhetik, nem mondunk nagyot. Városon már egyben-másban módosul a kép. Itt, mert a tanultságban és műveltségben átlag sok magasabban álló és a társadalmi szereplésre is alkalmasabb egyén van a tanítónál, nem fordul meg minden a tanítón, de azért mivel a tevékenységre és szereplésre aránytalanul több az alkalom, mint falun, kijut részére a társada'mi szereplés és a