Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1903-05-18 / 5. szám
4 tanügyi értesítő Állításom igazolására hivatkozom a napi lapokra, melyek az ország különböző részeiből hozzák az elszomorító lopási vagy öngyilkossági eseteket, miket 16, 10, sőt 6 éves gyermekek követnek el. Mohón falja a nagy közönség e híreket, de meg nem ütközik rajta. Kicsinyes dolog mert annak tartja mit érdekli őt. A nőknél elsőbb ennél a costüm ruha, (bocsánat, de nem tudom a magyar kifejezést) idény kalap, divatos telső, bál, konczert, cselédügy, mint az ilyenen való komoly gondolkozás ; férfiaink pedig, kik a megélhetés nehéz gondjaival és a fenti czikkek megszerzésére irányuló töpren gésekkel, no meg egy kis kártya, kugli, billiárd, kaszinó, névnap és egyébb fel nem sorolt szórakozással töltik idejöket: megmagyarázhatlan érdektelenséggel sik- lanak át a megolvasott hajmeresztő híreken. Nem keresi, nem kutatja a baj forrását senki, pedig az nem sok fejtörést okozna; az orvosság meg csaknem kézen fekvő. Én ki merem mondani, hogy e szomorú jelenségek forrása magukban a szülőkben rajlik, kik vagy annyit sem törődnek a gyermek neveléssel, mint az utszéli dud- vával vagy túlságos szeretetökben annyira kinevelik a kis nebulókat és pipiskéket, hogy aztán zsarnoki hatalmuknak mindenben engedelmeskednek, nehogy az aranyosokat valami kellemetlenség érje. Nagy biin a gyermek nevelés elhanyagolása, de nagy feladat a helyes irányú nevelés. És midőn a szülök e legszentebb kötelességet hanyagolják el, nekünk tanítóknak jut a feladat őket az igaz útra rávezetni. Rávezetni tettekkel, hogy mi nem tartjuk elégnek, ha iskolai feladatukat elvégzik, hanem eleven vérükre, természetes pajkosságukra is figyelemmel vagyunk; és mi nem látunk bűnt abban, ha játszó tér hiányában az utczán játszanak, lap- dáznak és jól kiorditozzák és kinyarga- lasszák magukat. Ne lásson hát más se, és ne lásson különösen a szülő. Ne prédikálják unos untalan a gyermek fülébe, hogy az ilyen illetlen, ezt tenni nem szabad; ne kényszerítsék a gyermekat kotló módjára otthon ülni. Ül az iskolában eleget; napi öt—hat óra ülés sok a gyermeknek, de öt—hat tantárgy igazságának meghallgatása és megtanulása meg tenger. Ne legyen a gyermek növényházi virág, ne bölcselkedjék a nagyok közt és ne engedjük, hogy eleven vérükből kifolyólag a természetes pajkosság helyett olyan dolgokkal kárpótolják magukat, ami testek és leikök megrontását vonja maga ntán. Nyújtsunk módot arra, hogy a gyermek minél többet mozogjon, mert a fejlődésben levő test ezt megköveteli, de ne verjük a mozgást bilincsekbe, hanem legyen az kényszer nélküli, szabad. Nagy barátja vagyok a tornának, de mert abban kötött helyzetben vezényszóra mozognak gyermekeink, nem tartom elégségesnek; s azt a kevés időt, melyet a tanterv keretében e tárgy kihasználására fordítunk, oly csekélynek tartom, mint szomjas földnek a harmatot. Adjunk tehát szabad tért, szabad mozgást gyermekeinknek, mert ebből fejlődik ki a szabadság fája, melyből majdan lelkesedést, hazafias tettekre való buzdulást meríthetnek ! Ha igy cselekszünk, a szülőknek a nevelésben nemcsak irányt szabtunk, de nemes kötelességet is végeztünk s nem félthetjük a jövő nemzedéket és bizonyára megszűnnek azok a szomorú események, amelyeket fentebb említettem. Hassunk tehát oda, hogy gyermekeink játszóhelyet nyerjenek, módoljuk ki, hogy a Kossuth-kert nagy köröndjét e czélra engedjék át s ott növendékeink felváltva heti egy délutánban mulassák ki magukat lelki és testi javukra, kicsiny szivok nagy örömére. Kir. Tanfelügyelőségünktől pedig eszközöljük ki, hogy az óra közti 10 perez meghosszabbittassék s jövőbén 15 perczig tartassák. A felvetett eszme megindokolása felolvasásom keretében fekszik, tehát annak ismétlésébe nem bocsátkozom. Jeleztem ugyan, hogy általános a baj, de azért az egésznek orvoslására nem akarok kiterjeszkedni. Szűk mederben,
