Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1903-02-15 / 2. szám
tanügyi értesítő látszani, az képes becses mivoltára nézve határozatikig is ■ kimondani, hogy pl. mától számítva huszonegy czentiméterrel hosszabb és tizenhárom kilóval súlyosabb lesz, természetesnek tartván, hogy a rajta ki vili eső közönséges világ nem képes a dolgok lényegébe, mint bíráló belátni, és nem fog mosolyogni, midőn látja, hogy a fontoskodó pöffeszkcdés a nádparipát sarkan! v uzza. Az én nézetem szerint tehát szükségtelen a tanítói tekintély emelését sürgetni, mert lassanként fel fog az épülni magától annyira, a mennyire kívánatos; csak rakjuk le előbb az alapot, melyre építhetünk. Minél több kiváló egyéniség találkozik a tanítók nagy seregében, és minél kevesebb lesz a nagyon közönséges, a keveset érő: annál nagyobb és értékesebb munkát lesz az képes elvégezni és annál több tisztelettel és elismeréssel fog találkozni. A ki rászolgált, mig alszik is, nő a tisztessége. Nem mondom, hogy a kinél beválik- és van hozzá alapja, kissé önérzetes ne legyen; de a ki minden áron tekintetes ur vés tekintélyes ember akar lenni, ne feledje, hogy a szerény tanítói oklevél valami czi- met ad ugyan a tulajdonosnak, hanem az úgynevezett tekintélyből vajmi keveset. Nem az oklevéltől és nem az állástól kell ezt várni, hanem haladni olyan utakon, melyeken lassanként megnyerhető. Azok, kik az állástól várnak és nyernek tisztességet, soha sem érhetik be azokat, kik az állásnak szereznek becsületet és elismerést. Sajnosán esik b; nyár a tapasztalni a kicsinylést, melylyel a mi pályánk a közfelfogás bíráló mérlegén találkozik. De ennek sok oka van, mert nem is számítva azt, hogy a világ, az emberek, majdnem minden közpályát a vele járó javadalmazás szerint értékelnek, tudnunk kell azt is, hogy a mi pályánk az, melyen nagyon sok olyan, esetleges egyéniség található, kit nem hivatás, hanem a kényszerűség terelt oda. Aztán a múltban onnan vették a tanítókat, a honnan kapták. Ez pedig nagyon sokszor nem vált hasznára a tanítói név tisztességének. — Ma már megváltoztak a körülmények s úgy tetszik, hogy kezd hajnalodni; a tanitói állás, mely mesterség vagy állapotszámba ment, kezd számot tevő életpályává tenni. A kedvezőbb javadalmazás, az óriási verseny, mely a pályaválasztás előtt és után egyiránt gondolkodóba ejti a közönséget, egy részről keresettebbé teszik a tanitói állást, más részről pedig alkalmasabb erőket is terelnek e pályára. így mindig nagyobb-nagyobb számmal lesznek azok, kik a tanitói állásnak tisztességet s magoknak e'ismerést szereznek; és mindig többen lesznek, kik megmutatják az irányt, melyet követni kell. Különben mint a jó anyának családja körében, úgy a jó tanítónak tanítványai közt kell legtöbb munkakedvét és legjobb tehetségeit értékesíteni; arra kell tehát törekednie első sorban, hogy hivatali munkakörében, az> iskolában igazi tekintély legyen. Ha ezt elérte, ne bántsa az, ha a társadalom hullámain nincsen a fennuszók közt, mert a közélet mérlege első sorban mégis a szerint értékel mindenkit, hogy miként tölti be azt a hivatást, a melyre magát szerződésileg kötelezte.
