Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903-02-15 / 2. szám

tanügyi értesítő látszani, az képes becses mivoltára nézve határozatikig is ■ kimondani, hogy pl. mától számítva huszonegy czentiméterrel hosszabb és tizenhárom kilóval súlyosabb lesz, természetes­nek tartván, hogy a rajta ki vili eső közönséges világ nem képes a dol­gok lényegébe, mint bíráló belátni, és nem fog mosolyogni, midőn látja, hogy a fontoskodó pöffeszkcdés a nádparipát sarkan! v uzza. Az én nézetem szerint tehát szük­ségtelen a tanítói tekintély emelését sürgetni, mert lassanként fel fog az épülni magától annyira, a mennyire kívánatos; csak rakjuk le előbb az alapot, melyre építhetünk. Minél több kiváló egyéniség találkozik a tanítók nagy seregében, és minél kevesebb lesz a nagyon közönséges, a keveset érő: annál nagyobb és értékesebb munkát lesz az képes elvégezni és annál több tisztelettel és elismeréssel fog találkozni. A ki rászolgált, mig alszik is, nő a tisztessége. Nem mondom, hogy a kinél be­válik- és van hozzá alapja, kissé ön­érzetes ne legyen; de a ki minden áron tekintetes ur vés tekintélyes ember akar lenni, ne feledje, hogy a szerény tanítói oklevél valami czi- met ad ugyan a tulajdonosnak, hanem az úgynevezett tekintélyből vajmi keveset. Nem az oklevéltől és nem az állástól kell ezt várni, hanem ha­ladni olyan utakon, melyeken lassan­ként megnyerhető. Azok, kik az állás­tól várnak és nyernek tisztességet, soha sem érhetik be azokat, kik az állásnak szereznek becsületet és elis­merést. Sajnosán esik b; nyár a tapasztalni a kicsinylést, melylyel a mi pályánk a közfelfogás bíráló mérlegén talál­kozik. De ennek sok oka van, mert nem is számítva azt, hogy a világ, az emberek, majdnem minden köz­pályát a vele járó javadalmazás sze­rint értékelnek, tudnunk kell azt is, hogy a mi pályánk az, melyen na­gyon sok olyan, esetleges egyéniség található, kit nem hivatás, hanem a kényszerűség terelt oda. Aztán a múltban onnan vették a tanítókat, a honnan kapták. Ez pedig nagyon sokszor nem vált hasznára a tanítói név tisztességének. — Ma már meg­változtak a körülmények s úgy tet­szik, hogy kezd hajnalodni; a tanitói állás, mely mesterség vagy állapot­számba ment, kezd számot tevő élet­pályává tenni. A kedvezőbb javadal­mazás, az óriási verseny, mely a pályaválasztás előtt és után egyiránt gondolkodóba ejti a közönséget, egy részről keresettebbé teszik a tanitói állást, más részről pedig alkalmasabb erőket is terelnek e pályára. így mindig nagyobb-nagyobb számmal lesznek azok, kik a tanitói állásnak tisztességet s magoknak e'ismerést szereznek; és mindig többen lesznek, kik megmutatják az irányt, melyet követni kell. Különben mint a jó anyának csa­ládja körében, úgy a jó tanítónak tanítványai közt kell legtöbb munka­kedvét és legjobb tehetségeit érté­kesíteni; arra kell tehát törekednie első sorban, hogy hivatali munka­körében, az> iskolában igazi tekintély legyen. Ha ezt elérte, ne bántsa az, ha a társadalom hullámain nincsen a fennuszók közt, mert a közélet mérlege első sorban mégis a szerint értékel mindenkit, hogy miként tölti be azt a hivatást, a melyre magát szerződésileg kötelezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom