B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
Rabtáborok–kényszermunkatáborok a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél 1952–1956
vagy omlás egyformán veszélyeztetett mindenkit. Különösen jó munkakapcsolat alakult ki a civil- és a rabmunkások között. Az elmondottak és a leírások szerint egy-egy rabszállítmány érkezése után 6-7 napra volt szükség, hogy a rabok a tényleges termelőmunkát elkezdhessék. Az üzemirodák felvették a személyi lapokra az adatokat, s elkezdték a szakmák szerinti csoportosítást, kiemelve a bányászokat, ácsokat, villanyszerelőket, s a bánya számára fontos szakembereket. A következő napok úgynevezett sétáltató bányajárással teltek el, amikor a rabokkal a szükséges és felesleges anyagokat szállították be- és ki a bányavágatokba. A háromnapos sétáltatás után 1 -2 teljes munkavédelmi nap, baleseti oktatással (elmélet-gyakorlat) telt el. Ezt követően a megfigyelések alapján a műszaki vezetők - aknászok, lőmester, szállításvezetők - kiválogatták a nekik megfelelő embereket, és brigádokhoz osztották be őket. A minimális szaktudást igénylő ismereteket a rabok rövid oktatás után a munkacsapatoknál vagy brigádoknál sajátították el. Mindenki érdekelt volt a gyors, biztonságos munkába állás előmozdításában. A rabokat ellátták munkaruhával, védőfelszereléssel ugyanúgy, mint a civil munkásokat, s az őrszemélyzetet. Ruházatuk, felszerelésük karbantartásáról, tisztításáról a táborokban meglévő mosodák, műhelyek gondoskodtak. A rabok és az őrök élelmiszer-ellátását szerződés szabályozta, egyaránt 3.200 kalória mértékben, s ebbe a napi 40 dkg kenyéradag nem számított bele. Ezt a kenyérfejadagot egy 1953. április 23-i miniszterhelyettesi utasítás 60 dkg/nap mértékre megemelte. Ennek ellenére a rabkoszt sokáig elfogadhatatlan volt, míg a XIV-es aknai tábor lakói az őrség hallgatólagos támogatásával megtagadták az élelem elfogadását és a munkavégzést. Három nap után a felügyeleti hatóságok ellenőrizték a bányában működő KÖMI-konyhákat és az 1953. június 20-ára összehívott értekezleten döntéseket hoztak a hiányosságok felszámolására. Az egyik volt cisztercita papnövendék rabmunkással folytatott 2016. decemberi telefonbeszélgetés tette helyre a hiányos iratanyagból ki nem derülő részleteket. A bánya jogi osztályvezetője ugyanis 1953. június 29-én feljelenti az Állami Ellenőrző Központnál (Bp., Nádor utca 36.) a bánya betegállományában lévő igazgatóját, Bunna Gyulát, s kéri az ig. elleni fegyelmi eljárás lefolytatását.12 1953 sokféle változást hozott a tatabányai rabtáborok életében. Ezt mutatja a Nehézipari Minisztérium (Bp. V., Markó utca 16.) 1953. július 11-i levele, melyet Tihanyi Lajos miniszterhelyettes jegyez, s tárgya az elítéltek bérszámfejtése és hideg élelemmel való ellátása. A levél szerint az elítéltek egy részét az országgyűlés megnyitása alkalmával elhangzott minisztertanácsi elnöki beszámoló értelmében szabadon bocsájtják, ezért számukra a bért és másfél napi hideg élelmet ki kell adni. Az Elnöki Tanács közkegyelem gyakorlásáról szóló rendelete (1953. július 25.) a 2 évet meg nem haladó politikai büntetésekre terjed ki, kivéve a háborús, népellenes államrend megdöntésére irányuló kísérlet 12 TMJVL XXIII/101.Tatabánya VárosiTanács Iratai 1952/115/9,1953/125/4. 89
