B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
Rabtáborok–kényszermunkatáborok a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél 1952–1956
az esetben tud adni, ha tervrajzon feltüntetett WC-k, valamint mosdási lehetőségek, szeny- nyvízelvezetés kérdése az előírásoknak mindenben megfelelnek." Aláíró dr. Dobó Kálmán eü. csop. vez. A tábortól nem messze akkor még tavat alkotott a szennyvízzel és a csapadékvízzel keveredett emberi ürülék. Kisebb súlyú problémák miatt ugyanezen a napon a XIV. aknai tábor engedélyéhez sem járul hozzá a tanács eü.-i osztálya. Engedélyek nélkül, immár 11 hónapja működik a két rabtábor embertelen körülmények között. A városi tanács egyes ügyosztályai közötti kommunikációs hiányt mutatja, hogy a tanács Vili. Építés és Közlekedési osztálya 10 nappal korábban mindkét működő táborra építési engedélyt ad ki 1953. október 31-i keltezéssel. Tovább színesíti a rendszer abszurditását, hogy a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Igazgatóság 1953. december 23-án kelt 001070-D és 001070-E sz. SZIGORÚAN TITKOS! jelzésű - a jobb felső és a bal alsó sorok között húzódó piros átlós vonallal áthúzott levele rögzíti a Tatabányai XIV. aknai és a síkvölgyi aknai KÖMI-táborok helykijelölését, vég határozatba foglalva azokat. A levél írója a szerző számára egy korábbi kutatásból már ismert bánhidai személy, aki 1946-1947-ben a Kommunista Párt helyi képviselőjeként bátran érvényesítette a később napi gyakorlattá vált felfogást, mely szerint„nem a tudás, hanem az elvhűség a fontos Elvtársak''. Ettől kezdve már nincs apelláta, s az 1954. január 29-én és 1954. február 2-án kelt megyei tanácsi levelek (természetesen„Szigorúan Titkos" minősítéssel), pontot tesznek a már több mint egy éve működő, de építési engedéllyel még teljes körűen jóvá nem hagyott, két táborra - hisz véghatározatot közölnek a táborok helykijelöléséről. A rabtáborok működése Mint láttuk az előzőekben ismertetett jegyzőkönyvből, valójában mindhárom bányatábor üzemelni kezdett 1952 decemberéig, függetlenül a készültségi állapottól és a törvényekben előírt engedélyezési eljárásoktól. A felügyeleti hatóságok - és ebben még az Országos Tervhivatal sem kivétel - csak követő, utólagos legalizáló szerepet töltenek be. Valós, hiteles forrásként a KÖMI-igazgató - Garasin Rudolf bv. ezredes, és Virágh Miklós KOMI ig.h. - fogadható el. A későbbi jegyzőkönyvek is ezt támasztják alá. A létszámokat a KOMI az egész ország területéről biztosítja. A három bányatábor ösz- szesen 2500 rabot tudott egyidejűleg foglalkoztatni. (Síkvölgy 600 fő, XIV-es akna 700 fő, XVIII-as akna 1200 fő). A rabmunkások között 1953 júliusáig voltak internáltak, ítéletre váró letartóztatottak, és bírói ítélettel rendelkező tényleges rabok. A kevés fennmaradt iratból, és a néhány még élő volt rabtól kiderül, hogy többségük politikai okok miatt került sajátos helyzetébe. Olyan adattal nem találkoztam, mely egy polgári társadalomban köztörvényes bűncselekményben elítéltet (rablás, gyilkosság) említett volna. Néhány ember (pl. bányamérnök) visszaemlékezése szerint volt rab, aki azért állította magáról, hogy rettenetes bűncselekményt követett el, hogy az őrök és a munkahelyi civilek tartsanak tőle. 87
