B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/2. Lados István és társai elsőfokú ítélet
A bűnösség kérdése: A népbírósági tanács a fenti tényállás a vádlottak előadása, a fegyverszakértő véleménye, a bűnjelek, a tárgyaláson ismertetett iratok tartalma, Öllé József, Salamon Ferenc, Zovits Béla, Pálinkás Pál, Bakonyi József, Rácz Márton, Krakó Ferenc, Puha Ignác, Szabó István, Koczos János , Harmos Iván, Tóbi Gyula, Kulcsár István, Horváth Istvánné, Halusán István, Paksi Mihály, Kollok Ernő, Spányik Imre, Bors Károly, Kulcsár József, Auer József, Baranya László, dr. Barizs Bálint, Sturm And- rásné, Erdős Imre, Knizl Mihály, Balatoni Kálmán, Nagy József, Gál László, Szakács Frigyes, Horváth László, Priskin István, Belházi László, Nagy Sándor, Hribál Ferenc, Orosz Miklós, Horváth Géza, Czinege Imre, Neumann Lajos, Germán Rezső, Rejtő Péter, tanúk vallomása illetve a tárgyaláson ismertetett tanúvallomások alapján állapította meg. A népbírósági tanács mielőtt az egyes vádlottak által előterjesztett védekezésekkel részletesen foglalkozna előrebocsájtja, hogy a tényállás megállapításánál alapul vette vádlottak nyomozati és a budapesti fővárosi ügyészség előtti vallomásaikat, mely vallomásoktól a vádlottak túlnyomó többségen eltértek. A vádlottak túlnyomó részben e vallomásokat illetően azzal védekeztek, hogy a rendőrség előtt tett vallomásaikat testi kényszer és fenyegetés hatása alatt tették, rendőrségi vallomásaikat tehát ebből az okból vonták vissza. Vádlottak túlnyomó többségükben visszavonták az ügyészség előtt tett vallomásaikat is arra hivatkozással, hogy azért tettek az ügyészségen beismerő vallomást, mert attól tartottak, hogy az ügyészség - ha a rendőrség előtt tett vallomásaikat visszavonják - úgy vissza fogja adni az ügyet pótnyomozásra s ekkor újból ki lesznek téve a fent már hivatkozott rendőri magatartásnak. A vádlottaknak ezt a szinte egyöntetűnek nevezhető védekezését a népbírósági tanács nem fogadta el. Ez a védekezés lényegében azt a célt szolgálta, hogy a vádlottak alaptalanul mentesítsék magukat a bűnvádi felelősség alól. Ha igaz is lenne a vádlottaknak az a védekezése, hogy a rendőrségi eljárás folyamán bántalmazták és megfenyegették őket, úgy ezt a tényt az ügyészség előtt tartott kihallgatásuk során minden hátrányos következmény nélkül visszavonhatták volna. Védekezésük nélkülöz minden tárgyi alapot. A részletes ügyészi kihallgatáskor a vádlottak a rendőrség előtt tett vallomásainak fenntartották, így az ügyészség előtti vallomásokat valónak kellett elfogadni, mert azok a tényleg megtörtént tényeket tartalmazzák. Ilyen körülmények között úgy a rendőrségi, mint az ügyészség előtti vallomásokat a népbírósági tanács teljes értékű bizonyítékként értékelte. Ezek a vallomások azért is teljes értékűek, mert a külön-külön kihallgatott vádlottak egymással összefüggő cselekményeiket egyöntetűen adják elő, ami nyilvánvalóan nem 369
