B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)

III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek

Tudtam arról, hogy utcaőrség van, nehogy a fiatalokat elvigyék. Az apósom is állt őrt, azonban én beküldtem. Ez 10-én volt. A karhatalmat és a katonaságot is figyelmeztettük, hogy a VI. telepen őrség van. Kozák Imrét fotószakkörből ismerem. 10-én találkoztam vele, és úgy véletle­nül azt mondtam neki: nincs fegyvered? Azt mondta, hogy volt neki, de visszaadta annak, akitől kapta. Mondtam, hogy másnap reggel hozza be, mert statárium lesz. Be is hozta. Mondta, hogy ő még tud egy másik háznál is fegyvert. Ezen fegyverrel járőrszolgálatban elindultunk, Kozák ment elől, mi utána. Egy háznál megállt, rámutatott, majd elment. Mi ide bementünk. Csizmadiáék laktak ott. Az asszony átadott egy pisztolyt. A statárium megjelenése után ugyanezen házban, a disznóól mögött, egy dobtáras jól ápolt géppisztolyt is találtam. Nyomoztuk, hogy kié, de nem tudtuk megállapítani. Kozákon kívül Gerstmár is szolgáltatott be fegyvert. Ő úgy csinálta, hogy bedobta az őrsre éjjel, és reggel bejött megkérdezni, hogy megtaláltuk-e az általa bedobott fegyvereket. Lados: Tanú háta mögött álltam, amikor a karhatalmisták lőttek. Én sem tudom pontosan, hogy ki lőtt először. A rendőrségen a karhatalom ellen kértem védelmet. Mondtam azt is, hogy nem vagyok a rendszer ellensége. Pendli: Én Lados háta mögött voltam a lövöldözéskor. Amikor Lados kilépett és azt mondta, ne engedjük a rendőröket! Abban a pillanatban lőttek a karhatal­misták. A tömeg erre szétszaladt. Megjegyzem, hogy a tanúval a lövöldözés után együtt mentünk be a rendőrőrsre. Együtt mondtuk el a parancsnoknak a dolgokat. Csizmadia: A pisztolyt valóban édesanyám adta át tanúnak. A géppisztoly nem az enyém volt, amit későbben találtak. Kozák: Tanú vallomása igaz. Lados: A lövöldözés hatására siettem telefonálni a karhatalomnak. Tanú: 8-án járőrszolgálatban rám kiabáltak, hogy Kádár legény. Messzibbről lőttek, erre mi is lőttünk. Erre megszűnt a lövés. Ezidőben elő­fordult, hogy reggelre az udvaromban 10-15 db. kézigránátot, és rengeteg lőszert bedobáltak. Nem tudom, hogy kik. Hallottam, amikor az utcánkban Pendli beszélt: Mivel az embereket össze­szedik, össze kell fogni: Álljunk utcaőrséget. Erre azt mondtam Pendlinek, kerül­jük a vérontást. Azt felelte ő erre: Isten ments, vért nem akarok, csak azt akarjuk megakadályozni, hogy elvigyék az embereket. Általában mindig megnéztük naponként a délelőtti órákban, hogy mi a tö­meghangulat a VI. telepen. Azt azonban nem láttuk, hogy nappal tömeg lett volna. Nem tudok arról, hogy rendőr és civil együtt álltak volna őrt. Mi segédrendőrök civilben voltunk ugyan, és így előfordulhatott, hogy együtt álltunk rendőrruhás egyénnel őrt, az azonban nem fordult elő, hogy a VI. telepi őrséggel együtt lett volna rendőrruhás rendőr „őrségben”. Tanú egyebet előadni nem tud. [...] 306

Next

/
Oldalképek
Tartalom