B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
hállyal indultam el a határra, Győrig jutattunk el. Családi okok vezettek arra, hogy itthagyjam az országot. Győrben megkérdezték tőlünk, hogy hova megyünk, és mind a ketten mást mondtunk, így aztán rájöttek, hogy disszidálni akartunk. Letartóztatott a határőrség, és Tatabányára vittek, és onnan az esztergomi megyei börtönbe. Ebben az ügyben azért nem hoztak ítéletet, mert jött az ellenforradalom, és engem is október 26-án a diákság kiszabadított a börtönből. Esztergomban nem tartózkodtam semmit kiszabadulásom után, hanem hazamentem Tatabányára. Édesanyám azzal fogadott, hogy a barátaim, Csizmadia és Imrich elmentek fegyverekért. Én kerestem őket, de nem találtam rájuk. 26-án este 9 órakor bementem a laktanyába, és onnan elkeveredtünk a tanácsházára, és odajöttek teherautóval is, úgy kerültünk Újvárosba. Ott már osztották a fegyvereket, puskát és lőszereket. Én is kaptam 35 db lőszert és egy puskát. Ekkor elmentünk a MÁVAUT garázsához. Ekkor kezdett esni az eső, és úgy gondoltam, hogy nem megyek sehova. Akkor letettem a fegyvert, mert azt mondták, hogy ha valaki nem jön, a fegyvert adja vissza. November 17-ig otthon voltam és a X. aknába jártam dolgozni. Közbejött dec. 7-e. A pártháznál volt valami tüntetés, én ezen nem voltam jelen. Másnap december 8-án kiabálásra lettem figyelmes. Kimentem a házunk elé, és ott mondták, hogy a fiatalokat szedik össze és deportálják. Mindenki kint volt az utcán, és ezt beszélték. Ekkor láttam Ladost. Gyerekek szaladtak a házakhoz, és kérték a bentlévőket hogy jöjjenek ki. Lados elmondta, hogy mi a hír, és kért, hogy álljuk ki őrségbe. Egy fegyveres volt ott csak, Mahinyák Jenő. Én is kimentem 8-án este. Kint volt két rendőr is. Varga mondta, hogy van neki fegyvere. Ebben az időpontban ő is ott volt. Akkor nem volt nála semmi. Mondta, hogy jöjjön be hozzá, akinek fegyver kell. Én is bementem, és kaptam tőle egy karabélyt 4 db lőszerrel. Nem mondta, hogy vissza kell hozni. Mondta, hogy a szomszédja disszidált, az hogyta ott. Ezenkívül adott még két karabélyt egy bőrkabátos embernek. Én a fegyvert azon a napon nem vittem ki az őrségbe, hanem betettem az ólba. Ezen a napon nem történt semmi. 9-én kimentem a fegyverrel és a lőszerrel. Kíváncsi voltam, hogy milyen a fegyver, és kipróbáltam: az ól végén kettőt kilőttem. Mahinyák mondta, hogy ne lövöldözzem. 10-én este és kimentem, úgy 9 óra felé. Lövöldözés volt. Mi a főutcától 100 méterre lakunk. Páncélkocsik jöttek állítólag. Mondták nekem, hogy lőjem le a villanykörtét. Ekkor én két lövést leadtam a villanykörtére, de nem találtam el, csak a tányérját. Amikor komolyabban lövöldöztek, bementem, és odaadtam a nővéremnek a puskát, hogy vigye át Vargáékhoz. XII. 11-én jött Mahinyák, hogy le kell adni a fegyvert. Megfogadtam a tanácsot, és megkérdeztem Erdősi Imre rendőrt, aki mondta, hogy vigyem be, ezzel magamnak és Vargának is jót teszek, így is történt, a fegyvert leadtuk. A karhatalom, hogy milyen alakulat volt, nem tudom. A célja az volt, hogy a rendet tartsa fenn. Én azért fogtam fegyvert, mert özvegy anyám van, akinek négy gyermeke már meghalt, és férje sincs. Mi történne vele, ha engem is elvinnének? 293
