Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
I Emlékezés a bánhidai munkatáborra 145 zottai, nemre való tekintet nélkül, a kiadott parancsoknak feltétlenül engedelmeskedni kötelesek, és a kötelesség megszegése miatt a Katonai büntető bíráskodás és a Katonai fenyítő hatalom alatt állnak. Graff 2. számú parancsában ez áll: „Angol-francia érdekből németellenes propaganda folyik mind társaságokban beszélgetés közben, mind egyebütt is. A hivatalos külpolitikai irányzatunk németbarát, ezért felkérem az üzemalakulat tisztjeit, hogy a nem megfelelő hangot intsék le.” A dolgozat a megrendelések és az üzem termelésének hullámzásról is beszámol annak függvényében, miként alakultak a harcok a szovjet csapatok előnyomulásának hatásra. A németektől felszabadított területek természetesen kiestek a Dunántúlon elhelyezkedő erőmű hatóköréből. Most ismét a leírásból: ’’Szálasiék hatalomátvétele (1944. október 15.) többek között a „döcögő” hadiipar minden eszközzel történő talpra állításával is járt. Ez a föllendülés azonban rendkívül rövidéletű volt országszerte, Budapesten és Bánhidán is. Alighogy sikerült a munkásságot a fasizmus brutális eszközeivel a gépek mellé kényszeríteni, Szálasiéknak máris, újabb feladatot kellett volna megoldani: a kormány 1944. november 14-én megállapodást kötött a német kormánnyal a háború folytatása szempontjából fontos termelési ágak Németországba, illetve Ausztriába történő áttelepítésére. Egy korábbi rendelet pedig (október 25) úgy intézkedett, hogy a termelést ugyan az esetleges „elnéptelenítésig” folytatni kell, de ha az egyes üzemek „hadszíntéri” területté válnak, akkor az üzem gépei „fontos részeinek” kiemelésével a „bénításf ’ el kell végezni. így az üzem „az ellenség számára hosszabb időre használhatatlanná” válik. Éppen a rendeletek hatására „óriási birkózás” kezdődött a magyar iparvállalatok megmentéséért. És a birkózásban vezető szerepet vállalt a munkásság. Egyszeriben megváltozott a munkásosztály álláspontja: ha eddig a termelés lassítására, szabotá- lására törekedett, ezután - ha nem is a termelés fokozását, de - a gyárak, üzemek termelőképességének megőrzését tartotta egyik legfontosabb feladatának. így történt ez a bánhidai erőműben is. Jól regisztrálható a havi jelentésekből az a „birkózás”, amelyet az erőmű dolgozói az erőműért folytattak. Az első nagy ellenfél az egyre közeledő háború volt. Az 1944. decemberének elején még teljes kapacitással működő erőmű 23-án megszüntette az áramszolgáltatást Budapest felé: a Tor- bágy-Bicske táján dúlt harcok folytán december 23-án délután Budapesten megszűnt az áramszolgáltatás. A Pest felé vezető, úgynevezett III-as és IV-es távvezeték ugyanis - megállapíthatatlan helyen - leszakadt. Ezzel tulajdonképpen az erőmű félkarú óriássá vált. Semmit sem ér az üzemképesség, ha a termelt áramot nem lehet a legnagyobb fogyasztóhoz elszállítani. A másik kar, Győr-Horvátkimle felé, még működik, de az sem sokáig: „december 26-án a szovjet hadsereg elérte Felsőgalla- Tatabányát.” (Ez volt Tatabánya első, 1944. decemberi felszabadulása.) „December 26-án ellenséges lövedéktől megsérültek az I. és II. sz. távvezetékek is, úgy, hogy a Győr-Horvátkimle felé való áramszolgáltatás is megszűnt. Ettől kezdve már csak a házi gépcsoportot tartottuk üzemben.” Oda lett tehát a másik kar a szovjet lövedékektől. De az erőmű egy pillanatra sem állt le. A „házi gépcsoportok” üzembe tartásához elegendő volt egyetlen kazán működése, mégis a kisebb karbantartó munkálatok elvégzése után mind a 8 kazánt „tartalékban”, melegen tartották a hónap végéig. Érdekes a kazánok felfütve tartásának magyarázata is: „A kazánokat a hó végéig gyengén fűtve tartottuk, hogy így
