Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Ravasz Éva: Az első tatabányai bányaigazgató, Ranzinger Vince
12 Az első tatabányai bányaigazgató: Ranzinger Vince ményezésére a társulat kiépíttette a munkáskolóniák vezetékes ivóvízhálózatát, miután a vizet szolgáltató ásott kutak elfertőződtek és a telepeken tífuszjárvány tört ki. A századfordulót követően Európában egyre elterjedtebbé vált a nyolcórai munkaidő, a kedvező tapasztalatok alapján kidolgozta alkalmazásának anyagi konzekvenciáit és javaslatot tett a társulat vezetése számára az új munkarend bevezetésére, mielőtt a törvényhozás intézkedne erről. A részvénytársaság igazgatósága 1907-ben elfogadta a javaslatot, és döntött a napi három-műszakos, nyolc órás termelés bevezetéséről. Ranzinger 1907. szeptember 1-jén megvált aktív tatabányai bányaigazgatói állásától és Bécsbe költözött. A részvénytársaság 1907. évi rendes közgyűlésén köszönt el tőle. ’’Ranzinger Vince bányatanácsos, kinek szakavatott vezetése alatt fejlődött a tatai bányászat mai színvonaláig, magán okból megvált a szolgálattól. Kiváló munkaereje az igazgatóságba történt megválasztása folytán a vállalat részére a jövőre is biztosíttatott."Utódai Tatabányán Jex Simon bányaigazgató, Tiles János helyettes igazgató és Schwarz István bánya-felügyelő lettek. (Ld. 6. sz. kép) Igazgatósági tagként egészen haláláig rendszeresen részt vett a részvénytársaság igazgatósági ülésein, amelyeket felváltva hol Budapesten, hol Bécsben rendeztek meg. További tevékenysége a MÁK Rt. érdekkörébe tartozó trifaili bányászat fellendítésére és modernizálására esett, amely mellett a tatabányai bányászat fejlesztésének minden mozzanatát továbbra is élénk figyelemmel kísérte és állandó szaktanácsaival támogatta. Személyes életéről nagyon kevés forrást tudunk fellelni. Családja akkor költözött a bányatelepre, amikor elkészült a bányaigazgatóság épületét környező ligetes területen a főtisztviselők számára épült villalakás. Vélhetően a polgári normák határozták meg a család életvitelét. Az 1889-ben, az isztriai Carpanóban született Vince fiát a tatai kegyesrendi gimnáziumba járatta, itt végezte a második-negyedik osztályt, és aki az évzáró ünnepségeken zongoradarabok előadásával vett részt. Az iskola évkönyveiben közölt osztálynévsor szerint egy felsőgallai földbirtokos és egy községi jegyző gyermekén kívül a bányatelepekről többen nem tanultak a tatai intézményben.7 A tatabányai Egyházközségi Értesítő a bányatelep első igazgatójára emlékezve a következőkben elevenítette fel a bányakolóniák életét: „Erélyes és szigorú igazgató volt, de mindenkor igazságos. Elve volt, hogy minél olcsóbb legyen a bányatelepen a megélhetés. Megtiltotta, hogy a bányatelep bormérő helyein drága és luxus italokat méljenek. Szokásba hozta, hogy a nyári időkben minden második héten a táncplac- con, amely akkor a mostani tisztviselő-kaszinó gazdasági kertje helyén volt, délután, litánia után a bányászzenekar játsszon, oda gyülekeztek a munkások családjai, úgyszintén az altisztek, és tisztviselők családjai is, olcsó ételek és italok voltak ott, a fiatalság táncra perdült. Kedves, vidám összejövetelek voltak ezek, de amikor meg7 A Magyarországi Kegyes Tanítórend Tatai Algymnáziumának évkönyvei, 1902-1905. A tatai Eötvös József Gimnázium irattára.
