Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Romhányiné Ligday Emőke: Ligday János
i Ligday János 61 Kommunista Párt, államosítás A kormány már 1945. december 29-én bejelentette a bányák államosítását, és egyúttal közölte, hogy a szétválasztással járó költségek a vállalatok terhére írandók, ugyanis a vállalat egyéb üzemei - cementgyár, gépüzemek, szállítási üzemek stb. - egyenlőre még magánkézben maradtak. Jellemző, hogy a MÁK Rt. magánkézben maradó részénél még 1947 februáijában is azt hitték, hogy az államosított üzletrészekért kártalanítást fognak kapni. 1946. január 16-án értekezletet tartottak Tatabányán az I. sz. erőmű üzemvezetői irodájában. Az értekezlet tárgya a szénbányák államosításával összefüggő leltárfelvétel volt. A leltározás megszervezésével, lebonyolításával Studnicska Mihály gépészmérnököt bízták meg, aki már 1944-ben részletes tűzkáréiőbecslést a végzett vállalatnál. Sajnálatos módon azonban ezek az előbecslések amelyek megléte könnyebbséget jelentett volna, - időközben megsemmisültek.51 Az államosítás, ill. a leltárfelvétel folyamata egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Az államosítás miniszteri biztosa az az Osztrovszky György vegyészmérnök volt, aki, mint említettük, hónapokig tartó távolléte alatt a szovjeteknél tartózkodott. Már az első megbeszélésen megállapították, hogy a megszabott határidő (február 28.) túlságosan rövid, és meghosszabbítása feltétlenül szükséges. A jelenlévő részlegvezetők pedig jelezték, hogy kizárólag a leltár szövegének összeállításában tudnak közreműködni, annak beárazásában semmiképpen sem. A munkálatok folyamán számtalan nehézséggel kellett megküzdeni. Az 1946. február 11-én a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatai telepén működő üzemekről és fennálló intézményekről készült kimutatás jól érzékelteti a feladat nagyságát.52. Ráadásul a fentről jövő utasítás sem volt világos, nem lehetett pontosan tudni, hogy végül is mi kerül az államosítás hatálya alá, és mi marad meg a részvénytársaság kezében.53 Az államosítási szándékoknak megfelelően két névsort készítettek az alkalmazottakról: az államosított részhez kerülők és a továbbra is magánkézben maradó vállalatrészekhez kerülő dolgozókról. Ligday Jánost az államosított részhez sorolták. Jelentősen növelte a nehézségeket, a bányavállalat vertikális felépítése, hiszen a vállalat a tényleges szénbányászaton kívül kőbányát, ipari üzemeket és teljes infrastruktúrát üzemeltetett. Ezek egymással szoros kapcsolatban voltak, és könyvelésük, elszámolásuk nem volt elkülönítve. Ez különösen az áram elszámolásánál volt szembeötlő. A vállalat a saját maga által bányászott szenet egyrészt értékesítette, másrészt azonban felhasználásával áramot termelt a saját erőművében, amellyel azután ellátta a saját bányáit, üzemeit, szállító eszközeit, valamint a saját bányatelepén az alkalmazottak lakásait, beleértve természetesen az utcai világítást is. Hogyan és milyen szempontok szerint, milyen arányszámok alapján lehet ezt szétválasztani állami és magánkézben maradó részre? Arról nem is beszélve, hogy ezután az egyes területek 51 MÓL: MÁK Rt. Z 992. 26. cs. 52 MÓL. MÁK Rt. Z 992. 27. cs. 53 MÓL. MÁK Rt. .Z 992. 26. és 27. cs.
