Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Romhányiné Ligday Emőke: Ligday János
Ligday János 45 háborús nehézségek miatt azonban alig tudtak megélni, gyakran éheztek. Közben 1918. március 24-én megszületett első gyermekük, Andrea. 1918. május 15-én Ligday Jánost a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjául választotta és erről oklevelet is kiállított részére.5 1919-ben értesült arról, hogy a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. gépészmérnököt keres Tatabányára. 1920. január 1-jétől elnyerte az állást, a részvénytársaság vállalta a Tatabányára való átköltöztetésének költségeit. Az évi javadalmazását összesen 28.115,52 koronában állapították meg.6 1921. június 25-től - a munkaszerződésében foglaltaknak megfelelően - 1920. január 1-i visszamenőleges hatállyal a társaság alkalmazottai nyugdíjintézetének is tagja lett.7 A tatabányai évek, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság alkalmazásában A XIX. század második felében a borsodi szénmedencében számos kisebb bányavállalat működött, majd ezek közül néhány egyesült, és 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (a továbbiakban: MÁK Rt.), amely működési lehetőségeit szélesítendő, szénkutatásokat folytatott az ország területén. 1896-ban felfedezték az igen kiterjedt tatai szénmedence ásványi kincseit. A részvénytársaság azonnal megkezdte a Komárom megye tatai járásában fekvő Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla községek határában a szén kitermeléséhez szükséges infrastruktúra kiépítését, és már 1910-től ez a terület lett a vállalat legfontosabb egysége, borsodi területei pedig leányvállalatokká alakultak. A szénbányászat beindításához helyben nem volt elegendő munkáskéz és megkezdődtek a munkástelepítések. Lépésről lépésre kiépültek a bányatelepek, amelyek mindenre kiterjedő teljes ellátást biztosítottak az itt dolgozóknak. 1901-ben már mintegy 10.000 ember lakott a kolóniákon. A nőtlen munkásokat munkáslaktanyákban helyezték el, a nős, családos dolgozók szolgálati lakást kaptak, amelyekben a fűtést a szénjárandóság, a világítást a bánya és ipartelepek energiaellátására épített erőmű szolgáltatta térítésmentesen. Az alkalmazottak és a munkások egyes rétegei között óriási, erősen differenciált anyagi különbségek voltak, a bányatelepeken szigorú kasztrendszer volt érvényben. A bányászok és munkások zöme szoba-konyhás, minden komfortot nélkülöző, hat lakásból álló házakban, az altisztek, tisztek, alkalmazottak beosztásuktól függő minőségű és nagyságú lakásokban laktak. A tisztviselők és alkalmazottak jólétben éltek, és a MAK-nál élvezett biztonság, külön juttatások, nyugdíjpénztár stb. igen nagy előnyt jelentettek számukra.8 5 A Királyi Magyar Természettudományi Társulat oklevele (családi levéltár). 6 Ligday. János tatabányai munkaszerződése (családi levéltár). 7 Ligday János felvételi igazolványa (családi levéltár). 8 A tatabányai bányatelepeken élők szociális helyzetéről elemzéseket olvashatunk Simonik Péter tanulmányaiban (pl. Tatabánya Levéltári Füzetek 9., 11. szám).
