Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)

Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)

Emlékezés a bánhidai munkatáborra 113 Van szerencsém a Magyar Dunántúli Villamossági Rt. bánhidai üzemigaz­gatóságát értesíteni, hogy a bánhidai erőmű fejlesztésével kapcsolatban szükségessé váló tóbővítési munkálatokhoz a Honvédelmi Miniszter Úr Ónagyméltósága a kért katonai munkaerő kirendelését engedélyezte és pedig az alábbi módon és kiméret­ben: 1. / A munkálatok végrehajtásának megalapozására, majd irányítására és ellenőrzésére kirendeli a II. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalja parancsnokát (műszaki törzstiszt, állandó tartózkodási helye: Komárom) olyképpen, hogy a ne­vezett a munkálatok kezdetekor a munka megszervezésére egy heti időtartamra Bán- hidára kihelyezést nyert, majd a további irányításra és ellenőrzésre legfeljebb heten­ként egy alkalommal, félnapi ügyködéssel Komáromból Bánhidára kiszáll. A kihelyezés, valamint a kiszállások költségeit a 8. pont alatti részletezés szerint a vállalat viseli. 2. / A munkálatok végrehajtására rendelkezésre bocsátja: a. / a m. kir. Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelője révén a II/4. vegyes munkásszázadot. A század állománya 5 tiszt, 10-12 fő keresztény vezetőkeret és kb. 200fő 2 évi sorszolgálatát most teljesítő zsidó munkaszolgálatos. b. / A Győr, Komárom és Budapest területén elhelyezett utász alakulatok valamelyikétől: 2 gépi cölöpverőt 3 fő kezelő személyzettel, 2 szükségcölöpöző szerelvényt, 8 egységpontont és 8 ladikot. cJ a m. kir. Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelőjének központi anyagkészletéből (Budapest, Mária Terézia laktanya): 50 db talicskát és A szükséges földmegmunkáló szerszámokat. d./A II/4. vegyes munkásszázadnak Budapestről Bánhidára történő szállítá­sa vasúton, míg a többi személyzet és honvédségi anyag szállítása a vállalat részéről rendelkezésre bocsátott tehergépkocsikon történne. Továbbá a munkásszázadot, az embereket közvetlenül érintő rendelkezés, Elhe­lyezés címmel. „A katonai munkaerő elhelyezésére az m. kir. Közérdekű Munka- szolgálat Országos Felügyelője átadja a jelenleg Szolnokon lévő 3 szétszedhető, nagy lakóbarakkját. A szállítás költségeit a vállalat viseli. Ugyancsak a vállalat gon­doskodik egész időre a legénység részére szükséges fekszalma beszerzéséről és ren­delkezésre bocsátásáról. Tíz naponként legalább 1000-1500 kilogramm szükséges.” íme: mire az 1920-ban születettek, az 1941-ben behívottak Komáromból 1941 vé­gén ide érkeztek, „öregkatonáink”, az 1940-ben behívottak már felállították a barak­kokat, némi műszaki tapasztalatot is szereztek. Egyre-másra majd ők tanítanak meg bennünket. Zsidó származású magyar fiatalok dolgoztak tehát 1940-től Bánhidán, s töltötték a honvédség soraiban tényleges szolgálati idejüket. Jelképesen szólva lapáttal szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom