Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)
Dr. Dobos Gyula: Neves szekszárdiak
Dr. Őrffy Imre 39 (1884-1945) A szekszárdi kerület országgyűlési képviselője. Széles látókörű, nagy koncepciójú politikus, aki igazán szívén viseli kerülete és vármegyéje sorsát. „Minden elfoglaltsága mellett is állandóan nyitva ajtaja az ügyes-bajos emberek előtt, akik kerületéből gyakran keresik fel, és akiknek lekötelező szívélyességgel áll a rendelkezésére. Ügyvédi gyakorlatot folytatott Budapesten és irodája jogászkörökben is a legjobb hírnévnek örvend." 1884. július 13-án született dr. Őrffy Lajos ügyvéd és Somogyi Anna házasságából Szekszárdon az 1098-as számú házban. 140 A budapesti Ferenc József Intézetet, majd a tudományegyetem jogi fakultását végezte el, ahol jog- és államtudományok tudorává avatták. A Közalapítványok Igazgatóságánál vállalt állást 1906-ban, majd 1910ben az ügyvédi vizsgája letétele után a közalapítványok bánáti ügyészségének lett a vezetője. Ebből az állásából közvetlen a háború kitörése előtt hívták be a központhoz, ahol közalapítványi jogügyi tanácsossá nevezték ki. A világháborút a fehértemplomi 17-es nehéz tüzérezred tartalékos tisztjeként harcolta végig. A harctéren tanúsított vitéz és bátor magatartásáért HIRN, 1930. 21. p. TMÖL. FAK, Szekszárd, 1884. Régi Apát, ma Dózsa György utca északi végén áll az Őrffy ház.