Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)
Aradi Gábor: A telefonhálózat kiépítése Szekszárdon
Nekik nehezebb helyzetük volt. A két településre ugyanis legcélszerűbben Dombóváron keresztül lehetett vezetni a telefonvonalat. Erre azonban csak akkor kerülhetett sor, ha Dombóváron is létrejött a városi távbeszélő hálózat. A dombóvári fejlesztést a kereskedelmi miniszter csak 1909-ben engedélyezte. 1907 őszétől Tamási és Gyönk mellett, a simontornyai járás két legnagyobb helységében, Hőgyészen és Simontornyán is mozgalom indult állami távbeszélő hálózat azonnali létesítése érdekében. Hozzájuk csatlakozott még a völgységi járásból Zomba. Környékbeli távbeszélő központ kiépítését kérték. (Feltehetőleg a mintát Tolnáról vették, melynek ilyen jellegű hálózata erre az időre már elkészült.) Az engedélyezés meggyorsítása érdekében Zomba, Hőgyész, Gyönk, Tamási együtt adta be pályázatát. (Közöttük, kisebb kitérőkkel, a hálózat egy nyomvonalon épülhetett volna meg.) A gyors megvalósításra vonatkozó remény nem teljesülhetett. A pécsi postaigazgatóság közlése szerint ugyanis, az említett települések bekötése az adott pillanatban nem állami, hanem csak a törvényhatósági távbeszélő hálózat keretében valósulhatott volna meg. Ennél a megoldásnál, Tolna megyének az összekötő távbeszélő áramkörök kiépítéséhez hozzá kellett volna járulnia, míg az állam saját költségén csak a távbeszélőközpontokat állította volna fel a járási székhelyeken és községekben. 76 A pécsi postaigazgatóság nem javasolta Tolna megyének a távbeszélő hálózat állami hozzájárulás nélküli megépítését, hiszen az eddig kiépült törvényhatósági hálózatok (közel 40 megyében) mind állami hozzájárulással épültek. Ervelésében szerepeltek a magas költségek. A teljes hálózat 380 000 koronába került volna. Ebből a Szekszárd-Gyönk-Tamási összeköttetés kialakítására 30 000 koronát kellett volna költeni. (Csak azért ennyit, mert a tervezett törvényhatósági vonalon az állami telefon vezetékeket igénybe lehetett volna venni.) Az említett szakaszon az állami távbeszélő szárdi postahivatal válasza az alispánnak. (1908. IV. 28.) A kereskedelmi miniszter. 10276/1906. számú határozata. A pécsi posta és távírda igazgatóság 1908. I 27-i levele a Dombóvári Járás föszolgabírájának. POSTA, 1909. évről. 53. p. TMÖL AI 843/1925. 1907. XI. 26-i levél. A pécsi posta és távírda igazgatóság 1908. február 18-i levele, a Simontornyai Járás föszolgabírájának 1908. II. 22-i, 25-i, 29-i, és V. 8-i levelek.