Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)
Major Attila: A villamosítás Szekszárdon
egyik pólusát - a szerző) a cink- és ezüstelemből álló oszlop aljához, a másikat az oszlop csúcsához kötve, a megfelelő pillanatban rendkívüli fehérségű, tündöklő szikra képződött, melyet az egész társaság látott. " 1 A leírás nem volt egészen pontos, mert nem egyetlen oszlopról, hanem két egymással szemben álló oszlopról lehetett szó, egyiket az elem egyik pólusához, a másikat az elem másik pólusához kötötték, majd az oszlopok összeérintése és széthúzása után a két oszlop között villamos ív keletkezett, mely valóban vakító fényt eredményezett. Persze, ez a kísérlet még nem jelentette az ívfényes világítás tömeges elterjedését, mert elemekkel működtetve a feszültségforrás aránylag hamar kimerült, ezen kívül jelentkezett egy másik komoly probléma is: működés közben az oszlopok „elfogytak", vagyis az égés során megrövidültek, és amint a távolság a két csúcs között meghatározott mértékben megnőtt, az ív kialudt. Tehát az ívfény működéséhez egy olyan szerkezetet kellett előállítani, amely a két oszlopot állandóan megfelelő távolságban tartotta egymástól. Ez idővel meg is valósult, a világításra használt ívlámpákban mindig volt ilyen automatikus utánállító szerkezet. Az aránylag olcsóbb előállítás miatt az oszlopok anyagát a cink és ezüst helyett szénre változtatták. Az orosz Pavel Nyikolajevics Jablocskov, (1847 - 1897) megpróbálta kiküszöbölni az utánállító szerkezetet. Két szénoszlopot szigetelőanyag beiktatásával közvetlenül egymás mellé helyezett, így a villamos ív nem az egymással szemben álló rudak között jelent meg, hanem az egymás mellett álló rudak csúcsain. 2 Ennek ellenére az ívfényvilágítás a későbbiekben kiszorult az általános alkalmazás köréből a szénrudak magas ára, gyors elhasználódása, tűzveszélyessége, kis egységekben gazdaságtalan volta stb. miatt. Ezért a villamos áram világításra való felhasználásának kutatása iránt nem csökkent az érdeklődés. 1 Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. I. kötet ©Greguss Ferenc, 1986.(Továbbiakban: GREGUSS, 1986) 2 Gyakorlati elektrotechnika. ©Jesch László 1963. (JESCH,1963)