Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)

Major Attila: A villamosítás Szekszárdon

felismerték a gyanta tartalmú ágak jobb égési tulajdonságait, majd maguk is készítettek gyantába áztatott ágakat, kizárólag világítás céljára. A későbbiek során a világítás technikája nagyon sok formában modernizálódott. A görögök és rómaiak finoman megmunkált olajmécsesei, a későbbi korok különféle lámpásai, mind arra voltak hivatottak, hogy a beálló természetes sötétség idejét megrövidítsék, legalább a házakban, a szobákban a lehető legjobban függetlenítsék magukat a külvilágtól. Ezek a világító eszközök teremtették meg a lehetőséget a tanulásra, olvasásra, mely dolgokat az akkor élő emberek általában csak az esti sötétség beállta után tudtak megtenni. Gondot okozott a sötétség a közlekedésben is. A középkorban az esti, éjjeli sötétségben közlekedő gazdag ember hintója előtt lámpavivő szolga haladt, a kocsiján lévő lámpák a haladás biztonságát, illetve a tolvajok elleni védekezést tették lehetővé. A gyalogosok saját maguk vittek lámpát. Elég sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a lámpák ne csak az egyedi közlekedők tulajdonát képezzék, hanem a lakóhelyük, városuk, községük tulajdona legyen, melyek a lakosok kényelmét, biztonságát szolgálják. Megszületett a közvilágítás, amely már nem csak a kiváltságosokat illette meg, hanem mindenkit, aki egy közösség részese, egy város, egy nagyközség, község lakója volt. Ekkor már a világításért a lakóhely vezetősége volt a felelős. A helységekben meghatározott helyeken, oszlopokat állítottak fel, vagy a házak falára szereltek lámpatartó vasakat, általában utcasarkokon, útelágazásoknál, amelyeken olaj-, majd később petróleumlámpákat helyeztek el. El lehet képzelni, mekkora volt ezeknek a lámpáknak a „hatósugara". Alig egy-két lépésnyi távolság. Ez azonban máris több volt, mint ami addig állt a lakosok rendelkezésére. Ez az állapot azután sokáig fennmaradt. Volt, ahol a lakosság gondoskodott a lámpákba való égő anyagról, volt, ahol a település vezetősége. Természetesen ezeket a lámpákat este, sötétedés előtt meg kellett gyújtani, szükség esetén petróleummal feltölteni, az üvegét megtisztítani, reggel pedig, mikor kivilágosodott, el kellett őket oltani. Ez a lámpagyújtó feladata volt. A lámpagyújtó a közösség alkalmazottja volt, azért fizették, hogy a fent említett fela-