Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Károly István: Medinai földműves családok • 591 - Jegyzetek
„ ,, , Jegyzetek Rövidítések es jelölesek: x keresztelés, születés t. tábla TmL. Tolna megyei Levéltár OL. Magyar Országos Levéltár 1. A kérdést már 1932-ben felvetette Szentpétery Imre a Történelmi Segédtanulmányok című tanulmányában (A magyar történelem új útjai. Szerk.: Hóman Bálint. A Magyar Szemle Könyvei III. Bp., 251. 1.), de napjainkig sem történt sok erőfeszítés a nem nemes családok kutatásában. Általában nem térnek ki ilyen kérdésekre az utóbbi időben nagyobb számban készült monografikus feldolgozások sem, kevés az önálló publikáció is. Kivételt képez ez alól Molnár József 1940-ben a Magyar Családtörténeti Szemlében megjelent, Egy parasztcsalád leszármazása és kapcsolatai (4-13, 32-38, 60-65, 90-92, 111-112, 136-139 és 158-163. p.) című tanulmánya, Nemeskéri János a Századok 1944. évi számában (192-218. p.) közzétett Ivád és az Ivádyak című tanulmánya, valamint Kubinyi András több publikációja. 2.1626-ban készült összeírás. OL. Bosnyák család levéltára. Fasciculus 1. Nomero 24.1626. április 8. Az anyavári uradalom urbáriuma. Birtokper kapcsán készült. 3.1766-ban a község lakossága kérvényt intéz a vármegyéhez, hogy megromlott tetejű templomukat és kidőlő félben lévő haranglábjukat kijavíthassák. TmL. 3:1654/1766. 4. További hivatkozások helyett: kutattuk a Tolna Megyei Levéltár teljes összeírás anyagát, így 1715-39 között az ignobiles, 1712-1848 között az újrafelosztás (repartiones), 1727-ből és 1754-ből a marhadögvész sorozatot, valamint 1847-1848-ból a bábák, 1771-1782 között a ménlovak, az 1843-1847 között készített nemesek összeírásait. Továbbá az 1804-46 közötti himlőoltás összeírásokat, az 1768. évi és 1837. évben készült cigányok összeírását, az 1800-1848 közötti években felvett zsidók összeírásait, az 1789. szeptember 10-én kelt „Számláló Táblája az Iskolába Járandó Gyermekeknek ő.dik Esztendőtől fogva 12-ig" című öszeírást és az 1787-ben készült II. József-féle katonai összeírást, az 1767-es urbáriumot. Kellő kritikával igyekeztünk felhasználni az 1774-1783 közötti évekből fennmaradt conscriptio animarum sorozat adatait is, valamint több uradalmi összeírás információit hasznosítottuk az 1703-1737 közötti évekből. 5. Ennél a problémánál további kutatásra, de még inkább további tömeges adatfeldolgozásra van szükség. 6. A conscriptiók névanyagából - a megye szerbek lakta településeit átvizsgálva - vonhatunk le a költözésekre következtetéseket; az Ö/283 - kelt 1724-ben - bejegyzése szerint Iregbe költöztek Medináról családok. A Gindli család iratai között van egy 1726-ban és egy 1737-ben készített, mely tartalmazza a korábbi lakóhelyet. Ezen kívül csak elvétve, igen kevés adat ismert. 7. Ez úton mondok köszönetet Földi István barátomnak, a Szekszárdi SZÜV programozójának, aki a programozást végezte. 8. Population et Famille, 1977-78., 42. sz. 87-111 p. 9. A Domokos, Küfáber és Kozics családokhoz 1. az I—III. t. 10. TmL. Ö/666. 11. A statisztikai adatokat 1.: Az 1900. évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények 1. kötet. Bp., 1902. Pesti Könyvnyomda Rt. Vl4-44-f609 p., 130-131. p. 12. TmL. Tolnavármegye Törvényszékének iratai. Tagosítási iratok. Medina. 13. A házbirtoklással kapcsolatban: TmL. Tolna Vármegye Törvényszékének iratai. Tagosítási iratok. Medina. Házszámjegyzékek. 14. U. o. 15. TmL. Gindli család iratai. 1734. XI. 30. Medina és Kápolna-puszta határpere kapcsán felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv. 16. 1738-tól szűnnek meg a név szerinti ignobiles conscriptiók. 17. TmL. Gindli család iratai. 18. A község lélekszámára vonatkozó adatok: 1787.: TmL. Ö/479. 1826.: TmL. Egyed-féle összeírás. Medina. 1870.: TmL. Alispáni iratok, 149/1871. 1900.: id. m. 1930.: Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. (Magyar Statisztikai Közlemények 83. kötet.) Bp., 1932. Stephanus Rt. XXlH-32-h*29 p , 23. p. 1960.: Az 1960. évi népszámlálás. 9. kötet. Bp., 1963. Statisztikai Kiadó Vállalat, 368 p., 340. p. 1980.: Az 1980. évi népszámlálás. Előzetes adatok. Bp., 1980. Statisztikai Kiadó Vállalat, 215 p., 57. p. 19. Az indexszámot saját ötlet alapján állítottam elő az átlagos gyermekszám és az összes született gyermek közül felnőtt kort megértek %-os arányszámának összeszorzásával és ennek % számításával. Tehát: 1701-1750: (3,93x76,92%)%=3,02. 613