Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55

vállalta. Sajnos a legnagyobb létszámú iskolák részesültek legalacsonyabb összegű államsegélyben, ami egyszerűen érthetetlen. Mint ahogy az sem érthető, hogy megyei támogatást csak Ódombóvár kapott 35 forint összegben, pedig a megye ipariskolai alapja (az ipardíjakat és a tanoncok igazolatlanul mulasztott órái után fizetett büntetéspénzeket erre az alapra fizették be) ennél többre adott volna lehetőséget. A vármegyei iskolaalapok helyzete nem volt rossz, 1897. október 31-én is jelentékeny összeggel rendelkezett az alap: Tolna megyében: 1556 forinttal, Baranya megyében: 2 534 fonttal, Somogy megyében: 2 206 forinttal, Dunántúlon: 22 947 forinttal, A vármegyék összesen: 82198 forinttal. Tolna megye - mint a megyénkénti összehasonlító táblázatból kitűnik - a dunántúli megyék között a 7. helyet foglalja el. A másik nagy gond az volt, hogy a tanulók több mint egyharmada (35%) nem volt magyar anyanyelvű, s ez a tanítást megnehezítette. Szekszárdon pl. 1884/85-ben az előkészítő osztály csaknem fele nem tudott magyarul írni ás olvasni. A tanítást roppant módon nehezítette a tanoncok tömeges hiányzása is. Ez Bonyhádon volt a legnagyobb mértékű. Itt a tanulók 474 napot hiányoztak (ebből 395 napot igazolatlanul) az 1884/85. tanévben. A hiányzások és a pontatlan megjelenések okai a dunaföldvári iskola igazgatója szerint „nem annyira a tanonczok, mint inkább maguk a mesterek, akiknek - a látszat szerint - mintegy jólesik, ha tanonczukat visszatartják az iskola látogatásától. Ezen bajon csupán az iparostanoncz-iskolák felett őrködő hatóság segíthet. Kívánatos volna, hogy a hozzá tett jelentések kellő eréllyel és rövid idő alatt elintéztetnének, mert különben a tanítótestületek minden jóakaratú eljárása a tanonczoknak az iskolába járása érdekében erdménytelenül marad.*

29 Az ipariskolai tanulók eredményeit nagymértékben rontotta az a körülmény is, hogy a mesterek a tanoncokat túlhalmozták munkával, cselédszolgálatokra kötelezték, s annyi időn át dolgoztatták őket, hogy azok teljesen kimerültek. így az esti tanonciskolái oktatásban már képtelenek voltak részt venni, gyakran elaludtak az iskolában. A szekszárdi iparostanonc-iskola igazgatója, Krammer János, az iparos tanulók iskoláinak országos felügyelője számára 1889-ben azt jelenti, hogy a 141 ipariskolai tanuló közül cselédszolgálatra alkalmaznak 55 tanulót; a 14 éven aluliak közül 18 tanoncot napi 12-14 órában, 8 tanoncot pedig napi 15-16 órában dolgoztatnak. A 14 éven felüliek közül 91 tanoncot 12-14 óráig; 21 tanoncot pedig 14-17 óráig kényszerítenek munkára. Vasár- és ünnepnapok délelőttjén munkát kell végeznie 91 tanoncnak. Krammer János megjegyzi: Szekszárd iparosainak ez nagy szégyene!

130 A gyakori elköltözések, az indokolatlan kimaradások, az inasok évközi felszabadulása, a sok mulasztás, a fegyelmezetlen iskolalátogatás és a nagymértékű taneszközhiány mellett az ipari tantestületek komoly gondja a tanulók fegyelmezetlensége. A szekszárdi ipariskola igazgatója így panaszkodik az 1884/85. tanévről kiadott iskolai évkönyvben: „Kevésbé örvendetes képét nyújthatom a növendékek közt uralkodó fegyelemnek vagyis fegyelmezetlenségnek. Mintha csak kiveszett volna szívükből az Isten és ember iránti szeretet és tisztelet érzete, oly kihívóan, pajkosan, rakoncátlanul viselték magukat az iskolában és iskolán kívül. Minden erkölcsialap híjával - tisztelet a kivételnek, mert volt azért néhány jó nevelésű, szelíd s gyengéd érzésű növendék is, - nem használt erkölcsi oktatás, intés, feddés és dorgálás s csak miután a legerélyesebb rendszabályokhoz nyúltunk, voltunk képesek a rendet, fegyelmet némileg helyreállítani. '*

31 A Tolnamegyei Közlöny 1890. július 13-i száma (2. oldal) is a tanulók fegyelmezetlenségéről ír az ipariskolai értesítőkre hivatkozással: „...Meg kell figyelni a tanonczokat, amint az utczára lépnek... Fütyülnek, lármáznak, dulakodnak, verekednek, sípolnak, összevissza futkos98