Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55
A tanítók létszámalakulása A tanfelügyelői szorgalmazások és a közigazgatási bizottság határozatai nyomán megindult a tanítói állások szervezése is. A fejlődést a következő számadatok érzékeltetik: 61 A szervezett új tanítói állások száma 12 101 67 168 180 Időszak 1868-1875 években 1876-1885 években 1886-1892 években 1876-1892 években 1868-1892 években A megszűnő iskolákkal tanítói állások is megszűntek, ezért az összlétszám alakulása már nem ilyen szép. Erről a 12. sz. táblázat nyújt felvilágosítást. 62 Ennek adataiból jól látható, hogy a tanítók száma - bár lassan -, de évről évre nőtt, így az egy iskolára jutó tanítók száma is lassú emelkedést mutatott ez időszakban: 1,5-ről 1,7-re emelkedett. Az adatokból azonban az is kitűnik, hogy a képesítés nélkül alkalmazott tanítók mindvégig megtalálhatók az iskolákban, számuk nem csökkent, általában 30-40 között mozgott. A segédtanítók száma viszont hullámzó, egy-egy időszakon át emelkedő (1876-1885), majd hirtelen csökkenő és 1890-től a századfordulóig ismét emelkedő. A tanítók között a női tanerő kevés, pl. 1887-ben a 395 tanuló közül mindössze 35 (8,8%). A tanítói létszám növekedésével csökkent az egy tanítóra jutó tanulók száma. Ezt mutatjuk be az alábbiakban: 63 Ev Tanítók száma Tankötelesek száma Egy tanítóra jutó tankötelesek száma 1869 269 37788 140 1876 269 36370 135 1885 366 38600 105 1890 ' 407 41853 103 1896 405 42000 104 1900 419 41169 98 A tanítók felkészültsége A krónikus tanítóhiány arra kényszerítette az iskolai hatóságokat, hogy a tanítás szünetelésének elkerülése érdekében legalább segédtanítót vagy képesítéssel nem rendelkező tanítót alkalmazzanak. Ez a kényszerhelyzet állandó jellegű az egész időszakon át. A Tolnavármegye c. megyei lap 1897. június 20-i számának 6. oldalán azoknak a községeknek a felsorolását találjuk, ahol segédtanítók, vagy képesítés nélküli tanítók tanítanak: 15. Nagy-Szokoly 22. Sütvény 16. Német-Kér 23. Szakadáth 17. Nosztány 24. Szakály 18. Ó-Dalmand 25. Szakcs 19. Palatincza 26. Szálka 20. Pincehely 27. Udvari 21. Simontornya 28. Varsád A cikk szerint a megyében összesen 48 képesítés nélküli tanító és 56 segédtanító működik. Sürgeti ezek helyett rendes tanítók alkalmazását. 1. Alsó-Nána 8. Kis-Székely 2. Bátaszék 9. Kis-Tormás 3. Dunakömlőd 10. Kocsola 4. Értény 11. Kónyi 5. Grábóc 12. Ladomány 6. Hidja 13. Mözs 7. Kalaznó 14. Nagy-Mányok 76