Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Kováts Jenő: Állategészségügyi emlékek Tolna megyében (1654-1867) • 545

II. A „MARHA-DÖG", KELETI MARHAVÉSZ A legtöbb említés a vármegye levelezésében, a helytartó Tanács leirataiban, közgyűlési jegyzőkönyvekben, jelentésekben és rendelkezésekben a „Marha-Dög"-ről, a keleti marhavészről esik. Elöljáróban idézem Havas Ignátz megyei főorvos 1839-ben készült és később ismertetendő dolgozatának néhány bevezető mondatát. „A' marha tenyésztésen, és a' földmívelésen alapuló mezei gazdaságnak, a' honnan az emberiség életszükségeinek megnyugtatása, és különösen magyar országnak anyagi jóléte többnyire veszi eredetét, legirtóztatóbb ellensége azon marhanyavala, melly 1709-ik sz. Tatár országból, mint eredeti fészkéből indulván, innen Muszka, Lengyel, Magyar, Horvát, Dalmát országoknak útját vévén, útközben, és ezután egész Olasz, Francia, Holland, Német és Burkus tartományokban legelőször dühösködvén, azolta majd minden évtizedben hol egyik, hol másik tartományban felelevenedvén, különösen magyar országban „Marhadög" nevezet alatt utolsó évtizedben majd szünet nélkül pusztítván, sok egyes családoknak értékét kipótolhatatlanul semmivé tette, sőt egész vidékek' belső vagyonnyának nagyobb részét kéméletlenül eltemette". A betegség kártételei és az ellene való védekezés, különösen a XVII. és XVIII. században olyannyira vezérfonalként húzódnak végig az állattartással foglalkozó írásos levéltári anyagon, hogy hosszú ideig főleg ez uralja az állategészségügyi ügyvitelt. Az első levéltári utalás 1735-től származik.

25 amikor a Helytartó Tanács 1735. november 8-án Pozsonyban kelt, még kézzel írott leiratában

26 felhívta a megyéket, hogy ahol a betegség fellépett, azt azonnal jelenteni kell a Helytartó Tanácsnak. Az elhullott állatokat bemeszelt bőrrel és mészbe ágyazva mélyen el kell ásni, a beteg egyedeket pedig az egészségesektől elkülöníteni. Az 1735. január 13-án kelt Helytartó Tanácsi leirat

27 értelmében Magyarországról Ausztriába és Morvaországba marha csak akkor vihető be, ha az állat egészséges, marhavészre nem gyanús, és kísérő levél igazolja, hogy mentes helyről származik. VI. Károly császár 1738. október 31-én kelt leirata

28 szerint a Magyarországon uralkodó marhavész járvány miatt tilos a dunai átkelő helyeken, de elsősorban Földváron, az Alföldről a Dunántúli területre marhát átvinni vagy átúsztatni. Mindezek a rendelkezések rövidek, szűkszavúak, általában csupán rendelkező részt tartalmaznak és gyakorlatilag csak ezekből tudjuk, hogy Magyarországon (nyilván másutt is) ebben az időben marhavész járvány uralkodott. A veszteségekre vonatkozóan számszerű adatot nem találni, ugyancsak hiányzik a járvány lefolytatásának ismertetése is. Hasonló szellemben írt rövid levélkék a további időkből is találhatók, közülük a Helytartó Tanács 1746. október 18-án kelt leirata azért érdekes, mert már előírja, hogy a betegség fellépése esetén értesíteni kell a szomszédos vármegyéket is.

29 Az 1747. október 6-án kelt leirat súlyos büntetést helyez kilátásba, ha az elhullott állat bőrét valaki forgalomba hozza. Egy 1750. január 8-áról szóló megyei jelentés

30 beszámolt arról, hogy a betegség Szakcs községben fellépett. Az ország mentes voltát a Helytartó Tanács 1750. augusztus 11-én kelt leiratában

31 megerősíti. Azonban csak rövid járványmentes időszak következhetett, mert az 1754. október 14-én kelt leiratban

32 már értesítette a vármegyéket, hogy a betegség Csehországban és Morvaországban számos helyen fellépett. Ezért Morvaország határán „veszteglő állomásokat" állították fel, ahol a be- és áthajtani szándékozott marhákat 14 napos megfigyelés alá vették. Röviddel ezután az 1754. december 19-én kelt leirat

33 9 pontból álló „Normá"-t adott ki a betegség jelentkezése esetén követendő eljárásról, illetve a betegség megelőzéséről. Minden jószándékú leirat és intézkedés ellenére a marhavész Tolna megyében hamarosan ismét megjelent. A Bonyhádon 1755. január 22-én tartott Közgyűlésen már azt jelen554