Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

nulásra. A megyén kívül tanulók száma nem deríthető ki, de a Styrum-Lymburg alapítvány iskolai ösztöndíjasainak névjegyzékéből

308 megállapítható, melyek voltak a megyebeli tanulók által látogatott iskolák. Legtöbben a pécsi, székesfehérvári és pesti gimnáziumbajártak, de volt tolnai diákja az aradi gimnáziumnak és a budai főreáliskolának is. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy az ösztöndíjasok között szerepelt a bécsi politechnikum, a pesti egyetem jogi és orvosi kara hallgatója is. ÖSSZEFOGLALÓ Tolna megye oktatásügyét a két korszakhatárt jelölő dátum 1849-1867 között az átmenetiségből fakadó számos ellentmondás jellemzi. Ezek egy része a kormányzat politikájából, másik része azonban az oktatásügy állapota és a vele szemben támasztott követelmények közötti feszültségből fakadt. A polgári átalakulás által megkívánt szervezeti és tartalmi megújulást egy attól teljesen idegen cél, a feudális gyökerű monarchia fennállásának szolgálatába kívánta állítani. A cél és az eszközök diszharmóniája visszahatott magára az eszközrendszerre is, így akadályává vált egy tartalmában polgári, kereteiben nemzeti oktatáspolitika létrejöttének. Thun kezében így az iskolaügy nem a polgári fejlődés egyengetésének, hanem egy rebellis ország tudata átformálásának - tegyük hozzá túlbecsült - eszköze lett. Ez a negatív kép azonban árnyalást kíván. A császári hatóságok jobb ügyhöz méltó buzgalommal fogtak hozzá a tanügy megújításához. Bár az iskolák tartalmi irányítását teljesen átengedték az egyháznak, minden korábbinál következetesebb szigorral igyekeztek megteremteni az oktatómunka tárgyi, személyi feltételeit. Tolna megye oktatásügyéről elmondottak - új iskolaépületek emelése, a régi épületek felújítása, a tanítók jövedelmének emelése, a gyermekek hatósági erővel iskolába kényszerítése - megerősíti e megállapítás igazságát. Tény, hogy mindez a nemzettől idegen ügy érdekében történt, de a felsorolt eredmények túlélték azokat a célokat, amelyek szolgálatában létrejöttek. Az elért eredményeket a császári hatóságok kényszerítették ki, de a helyi, zömmel paraszti lakosság erőfeszítései hozták létre. Az abszolutizmus nem vágta el az iskolát az egyházhoz fűző szoros köteléket, de a feudális kori kapcsolat az iskolák és a patrónus földesurak között nagyon meglazult. Ez fokozott anyagi terhet jelentett a községek számára, hiszen a földesúri támogatásra egyre kevésbé számíthattak, de egyúttal megteremtette az iskolájukkal való szabadabb rendelkezés lehetőségét is. Mivel az elemi iskolák állami támogatást sem kaptak, így teljesen magukra hagyatva voltak kénytelenek szembenézni az emelkedő igények kihívásával. A községek nagyságának és anyagi erejének eltérése folytán az iskolák színvonala nagyon egyenetlen volt. Az erősödő adóprés nyomása alatt élő lakosság vonakodva tett eleget az iskolák állapotánakjavítását sürgető felhívásoknak. Nagyobb készség ott jelentkezett, ahol a forgalom, az ipar és kereskedelem élénksége igazolta a befektetés értelmét és hasznát. A zömmel még önellátásra berendezkedett falvakban még az írni-olvasni tudás sem volt feltétlenül szükséges. Igaz, a hatóságok sem akartak ezenkívül mást, mint alattvalói engedelmességet és keresztényi erkölcsöt a fejekbe plántálni. Ez a társadalmi helyzethez mért oktatási rendszer eleve elzárta az utat a további tanulmányok elől, még a kézművessé válásra sem adott lehetőséget. A társadalmi, kasztbeli helyzetet konzerváló oktatáspolitika még a feudalizmus jegyeit hordozza magán. Hasonló kettősség jellemzi a középfokú oktatást. A gimnáziumokkal szemben támasztott magasabb követelményeket egyúttal a főként protestáns és rebellisnek tartott kisebb iskolák megrostálására is felhasználták. Ennek a politikának majdnem áldozatul esett a megye két algimnáziuma is. De a magasabb követelmények nagyobb erőfeszítésekre sar48