Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Dobos Gyula: Ellenforradalom és konszolidáció (1919-1924) • 241
gróf Pallavicini György mindketten nagybirtokosok, miként komoly földbirtokkal rendelkezett a megyében dr. Erdélyi Aladár és a törvényszéki elnök dr. Pesthy Pál is. Gazdagparaszt-bérlő, gazdálkodó kategóriába sorolható Renczes János és Nagy János. A. megye egyetlen nem birtokos képviselője, de az ellenforradalmi rendszer hű kiszolgálója Őrffy Imre jogász volt. Ha a választásokon megbukott hivatalos jelölteket nézzük: államtitkár, OFSZ főtitkár, volt főispánok, birtokos, akkor a jelöltekről is az állapítható meg, ami a mandátumot szerzőkről: Bethlenek csak olyan emberekkel kívántak dolgozni, akik a parlamentalizmussal kendőzött ellenforradalmi rendszer hű kiszolgálói, illetve várható támogatói voltak. Ez akkor is így van, ha néhány tucat nagybirtokos kihasználva a tömeg kormányellenségét ellenzéki álláspont hangoztatásával, vagy pártonkívüliség csalétkével jutott mandátumhoz. Tolna megyéből munkáspárti képviselő nem került a parlamentbe, de az a 25 SzDP - képviselő, aki országosan mandátumot szerzett messze felülmúlta Bethlenek elképzelését, hiszen a vártnak 2,5-3-szorosa volt. Az 1922-es választásokkal Bethlenek célja az volt, hogy a már formálisan 1922 januárjától fennálló Egységes Pártnak olyan legyen az összetétele, amely a miniszterelnök politikáját mindenkor segíti. A létrejött nemzetgyűlésben ez a kívánatos összetétel megvolt. A kormánypárt abszolút többségéből adódóan szinte monopolhelyzetbe került. Ugyanakkor a polgári demokrácia látszatát keltve, volt a parlamentben ellenzék is. Ez az ellenzék programja kifejtéséhez politikai fórumnak használhatta a parlamentet, de a hatalom alkotmányos átvételére semmi esélye sem volt, hiszen a választójogi törvény (később még szűkítettebb) kizárólag csak a nagytőkés-nagybirtokos blokknak kedvezett. Magát az ellenzéket az is gyengítette, hogy egymástól programban nagyon messze álló csoportokból tevődött össze. A legitimista és a liberális polgári ellenzék és a kormány közötti harc nagymértékben tompult a Bethlen-kormány helyzetének erősödésével, a gazdasági helyzet lassú javulásával. A Szociáldemokrata Párt parlamenti párttá válásáért súlyos árat fizetett. Lepaktálva a kormánnyal lemondott a dolgozó munkások jelentős részével való foglalkozásról, sőt külön választási paktumot kötve vállalta a kormány jelöltjeinek támogatását jó néhány kerületben ahol nem állított saját jelöltet. így a legitimista Pallavicinivel szemben a dombóvári kerületben is a kormány jelöltjét támogatta. Az SzDP reformista vezetői hozzájárultak az ellenforradalmi rendszer politikai megerősödéséhez, konszolidációjához. \ 325