Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

hon készülhessen fel. Az 1851-ben feloszlatott pécsi tanítóképzőben illegálisan kapott bizonyítványt és azóta tanít Döbröközön. Most legális vizsgát szeretne tenni, de nem kíván sokáig távol maradni családjától és tanítványaitól.

159 Közvetlenül a soproni helytartósági osztálytól jött az utasítás, hogy Nikolaus János várdombi és Markovics Pál naki tanító, mihelyt az iskola számára nélkülözhetővé válnak, azonnal végezzék el a tanítóképzőt.

160 A római katolikus tanítóképzők működését a rendelet így szabályozta:

161 feladata az, hogy tanítókat képezzen a népiskolák négy osztálya számára. A képzés színhelye a miniszter által erre kijelölt főelemi iskolákban van. A képzés két évig tart. A felvétel feltételei az alreáliskola vagy algimnázium elvégzése, 16 éves életkor, erkölcsös magatartás, testi épség, zenei előképzettség. A tanítóképzők tantárgyai: minden, az elemiben tanított tárgy ismerete, fegyelem tartása az iskolában, módszertan, éneklés és orgonálás, valamint lehetőséget biztosított más hasznos ismeretek megszerzésére. Konkrétabban: hittan, bibliai történetek, olvasás, helyesírás, fogalmazás, számolás, szépírás, rajzolás, geometria, didaktika, pedagógia, éneklés, orgonálás, mezőgazdasági ismeretek. Földrajz, történelem, természetrajz nem szerepelt külön tantárgyként, csupán az olvasmányok kapcsán, annyira, amennyire egy népiskolai tanítónak egyáltalán tudnia kell - írja a rendelet, sokat elárulva az oktatásügy vezetőinek felfogásáról, amely fontosnak csupán az elemi ismereteket, a vallást, a gyakorlati mezőgazdasági ismereteket tekintette, mindent ami ezen túlmutatott, azt még a tanító számára is feleslegesnek ítélte. Világosan érzékelhetők itt az oktatáspolitika korlátai, amelyeket az egyébként kívánatosnak mondott polgári fejlődés elé állítottak az oktatás területén is. A gyakorlati képzésben nagy hangsúlyt kapott a készségek elsajátítása, amelyet a tanórák látogatásával, szóbeli előadással kívántak kifejleszteni. Külön fejezet foglakozik a jelöltek vallásos, erkölcsi nevelésével. A rendelet miselátogatásra, áldozásra kötelezi őket, és az általános erkölcsi normákon túl az uralkodóhoz való ragaszkodást várja tőlük. A jelöltek záróvizsga letétele után kaptak képesítő bizonyítványt. A vizsgát az egyházmegyei vagy a kerületi iskolai felügyelő vezette. Az elért eredménytől függően három típusú bizonyítványt adtak. A legjobbak főelemi iskolai, a megfelelők elemi iskolai, a gyengébbek altanítói képesítést szereztek. Az elemi iskolai tanító képesítése egy elemi iskola önálló vezetésére szólt. Az altanító később szintén előléphetett tanítóvá egy újabb vizsga letételével. Ennek feltétele azonban egy év gyakorlat nyilvános iskolában és a betöltött 20. életév. Hasonlóképpen lehetett valaki tanítóból főelemi iskolai tanítóvá. A tanítói pályán az egyes fokozatok között szabad volt tehát az út, viszont feljebb vagy más irányban már nem vezetett. A már képesített tanítók elhelyezkedését a hatóságok szabályozással szintén ellenőrizni kívánták. A soproni helytartósági osztály egy 1853-as rendeletében

162 megerősíti a Systema által rögzített pályázati rendszert. A pályázat kiírása után a község a lelkipásztorral, mint iskolaigazgatóval valamint a kegyúrral egyetértésben határozott a „témáról", vagyis a pályázók közül jelölendő három tanító személyéről. Ha a pályázatra háromnál kevesebben jelentkeztek, akkor is javaslatot kellett tenni az állás betöltésére. A ternát, vagyis hármas javaslatot azután felterjesztették a járási iskolai felügyelőnek, aki véleményezve továbbította. A tanító, mint községi alkalmazott, kinevezésének joga tulajdonképpen a megyehatóságot illette volna, a helytartósági osztály ezért rendelkezett mégis ebben a kérdésben, mert az érvényben lévő Systema szerint ez a jog kifejezetten a kerületi iskolai hatóságot illette. A tanítókat tehát három év próbaidőre a HTO nevezte ki, majd letelte után döntöttek a végleges megerősítésükről. A Sopronba felküldendő „ternát" az alábbi iratokkal kellett felszerelni: kimutatás a tanítói járandóságokról, a község lakóinak vagyoni állapotáról, a beérkezett pályázatok a praeparandiai és hatósági bizonyítványokkal. A hatóságoknak az 1848-1849-es években 27