Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183
Július 3-4-re (a tulajdonképpeni aratás megkezdésére) a dombóvári és a simontornyai járások pusztáinak nagy részén már kaszát fogtak az aratók, így a tamási járásban is - kivéve Nagykónyi és Ozora községek környékét. Az ozoraiak ragaszkodtak a társaiknak NagydádSárin megadott viszonylag kedvezőbb javításhoz. A nagykónyiak már a közvetítő papjukra sem hallgattak, sőt a szomszédos pusztákon arató részeseket hazazavarással fenyegették meg. A tamási sztrájkolok azzal ijesztgették a munkába állt regölyieket, hogy az általuk learatott gabonát elégetik. 47 Érdekes, hogy a fizetések emelésére olyan aratóbandák is felfigyeltek, melyek addig még nem aktivizálódtak, vagy már július l-e előtt javítás nélkül beálltak a munkába. így pl. a kurdi Csurgópusztán, Apponyi gróf pálfai pusztáján, a simontornyai Wimpfen-birtokon, a kajdacsi Szankovánszky-birtokon stb. tették le a kaszát az aratók. A kiegyezéssel párhuzamosan egymás után mondtak le a gazdák a kivezényelt tartalékmunkásokról. Az így feleslegessé váló katonai egységeket sürgősen bevonták állomáshelyükre. Különösen július 4-től, a sásdi sztrájkmozgalom kirobbanása után vált sürgőssé a hatóságok számára a pécsi századok elvonása. Napokkal később viszont a pécsi bányászsztrájk kényszerítette őket a karhatalom gyors átcsoportosítására. 48 A sztrájkmozgalom az elért eredmények révén mindjobban kiindulási bázisára szorult vissza. Július 5-én a simontornyai járásból már teljes nyugalomról számoltak be. A tamási járásban már csak négy pusztán, köztük Medgyesen állt a munka. Miután a medgyesi bérlő nem volt hajlandó engedni az aratóinak - Mut- és Edelénypusztán már kiegyezett társaik szolidaritásból újból megtagadták a munkát. Másnap a főszolgabíró megelégedéssel sürgönyözhette az alispánnak, hogy Medgyesen megtörtént a kiegyezés, „mely ténynek kihatása van, reményt nyújt a környéken az aratási munka békés lefolyására". 49 A pusztákat csak látszólag ülte meg a nyugalom, hiszen a munka nélkül maradt helyiek elégedetlenkedtek - velük szemben még mindig öt század katona védte a sztrájktörőket. Ezekben a napokban az újdombóvári uradalom keleti felében még egyszer fellobbant az aratósztrájk lángja, Tüskepusztán vér is hullott. A földekre karhatalommal kivezetett döbröközi aratók - tiltakoztak elítélésük miatt - hangoztatva, hogy nem lehet őket bezárni, különben is „törvényen kívüli állapot van". A csendőröknek ellent álló munkások közül Reich Oszkár szolgabíró Fűzi Istvánt botjával kétszer úgy megütötte, hogy azt elöntötte a vér. 50 Július 8-án az alispán arról értesítette a belügyminisztériumot, hogy a törvényhatósága területén a mozgalom megszűntnek tekinthető. 51 f) A mozgalmak epilógusa A szorosabb értelemben vett aratási- és cselédsztrájkok - néhány elszigetelt vagy megkésett mozgalomtól eltekintve véget értek, azonban a közhangulat továbbra is vészterhes volt. A katonai karhatalmat fokozatosan kivonták a megyéből, de helyette sűrítették a csendőrök járőrözését. Július második felében a cséplőmunkások mozgolódása figyelhető meg. A dombóvári járásban úgy állt be a sztrájk, hogy a munkások hozzá sem kezdtek a csépléshez - az aratási és cselédbérek javítására hivatkoztak. Ők is béremelést követeltek - mondván, hogy a termés különösen szalmában óriási s ez nehezíti munkájukat. 52 A dokumentumokból megállapítható, hogy július 10. és szeptember 16. között - szerte a megyében -13 helyen tagadták meg a cséplők a munkát. A folyamat kezdődött Dalmandpusztán, hol kocsolai napszámosokat alkalmaztak - s végződött Pusztatormáson, ahol 24 felsőnánai munkás dolgozott. (Groteszkül hatott, hogy az utóbbi helyen a birtokos augusztus közepén aratóünnepélyt rendezett. A híradás szerint a felvonuló aratómunkások megelégedésükről „éljen" felkiáltásokkal adtak bizonyságot. 53 ) Bérköveteléseiket a hatóságok egyöntetűen kihágásnak 220
