Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

át lekötve voltak anélkül, hogy egy fillért készpénzben kereshettek volna

15

. A bérlő nem teljesítitte kérésüket; a kukoricaföld újbóli kimérését és a szerződésben megszabott tizenegyed-rész nyolcad részre emelését. A további fejleményekről, a sztrájk általánossá válásáról dokumentumok (táviratok, jelentések) százai és számos újságcikk (megyei és országos sajtóvisszhang) tájékoztatnak. Ennek ellenére az eddigi feldolgozások - a hazai földmunkásmozgalom homlokterébe került eseményekről, de a háttérről és az okokról is részben hiányos, részben pedig pontatlan képet adtak

16

. Célunk nem feltétlen az események leírásának további részletekkel való kiegészítése, hanem az összefüggések, valamint az osztályharc során alkalmazott eszközök és módszerek kitapintása. A mozgalom okainak és jellegének viszonylag komplex bemutatására külön alfejezetet is szentelünk. Június 19-én a tamási járás főszolgabírója azt táviratozta az alispánnak, hogy három (Eszterházy-birtokhoz tartozó) bérleten: Medgyesen, Ságon és Muton a munkások a szerződés teljesítését megtagadták. Itt jegyezzük meg, hogy mindhárom major Nagykónyi község körül feküdt, és valamennyi kónyi aratót foglalkoztatott. A fenti, valamint az eledényi gazdaság bérlői azzal a kéréssel fordultak a főszolgabíróhoz, hogy büntesse meg a szerződésszegőket, és hozasson helyettük 200 pár tartalékmunkást. A főszolgabíró a sztrájkoló 188 fő aratót több napi elzárásra, illetve magas pénzbírságra büntette. Vezetőjüket, Lénárd Józsefet ki lakására gyűjtötte össze a „békétlenkedőket" 40 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. A határozat ellen valamennyi érdekelt fellebbezett. Hangoztatták, hogy sérelmük orvoslásáért az országgyűléshez fordulnak, „hol most a szegény embert is meghallgatják". A végső ítéletet be sem várva szétszéledtek a járás pusztáin és az ottani aratókat is a munka megtagadására szólították fel - hangsúlyozva, hogy „ex-lex" van, büntetése tehát senkinek sem lehet."

17 Június 21-én a főszolgabíró továbbította az alispánnak a bérlők tartalékmunkások iránti kérelmét. Másnap az alispán javaslatára - néhány, közismerten munkaerő-felesleggel rendelkező alföldi járás főszolgabírójához fordult segítségért - csekély eredménnyel.

18 23-án a főszolgabíró jegyzőkönyvet vett fel az említett puszták bérlőinek panaszáról, miszerint az elítélt sztrájkolok még munkában álló társaikat kizavarják a munkából. Az alispán azonnal csendőri és katonai erősítésért fordult a belügyminisztériumhoz, a földművelésügyi minisztériumtól tartalék munkásokat kért.

19 Amíg azonban a mozgósított erők a helyszínre érkeztek - az események túlhaladták azt a fokot, amelyet a hatóságok képesek voltak áttekinteni, illetve ellenőrizni. 24-25-én a százával pusztáról pusztára járkáló sztrájkolok maguk mellé állították Bencze-, Szemcse-, Fornád-, Csehi-, Martinca-, Kulcsár- és a Kecsegepuszta aratóit is.

20 25-én már arról érkezik hír Szekszárdra, hogy a járás cselédsége is kimondta a sztrájkot: egy heti forrongás után - általánossá vált a sztrájk a járásban. A munka mindenütt szünetelt. A takarmány részint lekaszálatlan maradt, részint amit lekaszáltak kint feküdt begyűjtetlen a mezőn. „A sztrájkolok nem tekintve semmi idegen jogot, tömegesen gázolják le a vetéseket, gyűléseiket előszeretettel tartják a búzatáblákon" - írta a Tolnavármegye tudósítója.

21 A megriadt bérlők segélykérő táviratokkal árasztották el nemcsak a főszolgabírói, hanem az alispáni hivatalt is. Sőt 9 bérlő közvetlen távirattal fordult a belügyminiszterhez, melyben a járásban koncentrált karhatalom elégtelenségéről és a közigazgatási személyzet erőtlenségéről panaszkodtak. A megye főjegyzője utasította Szévald főszolgabírót, hogy a fő törekvése „a bandák csatangolásának meggátolása" legyen - s, hogy a hatósági közegek a külterületeken tartózkodjanak. Továbbá emlékeztette a „rabszolgatörvény" 38. §-ának azonnali alkalmazására a kihágást elkövetőkkel szemben.

22 Tény, hogy az erőszakszervezet nem volt felkészülve ily mértékű osztályharcra. „A munkából kiállított aratók... oly tömegekben gyűléseznek, hogy az eddigi kirendelt karhatalommal megfékezésük lehetetlen" jelentette Szévald a pécsi csendőr-szárnyparancsnokságnak. Sürgette a katonai és a csendőri karhatalom kiküldését azért is, mert értesülése szerint 28-29-én érkező 480 fő kisegítő 216