Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

A körmenet időpontját március 13-ára, vasárnapra tették - ezzel is hangsúlyozva, hogy magukénak érzik a szabad sajtó napját, vagyis az 1848-as forradalom 60. évfordulóját. Kéré­süket annál is inkább megalapozottnak vélték, mert a hivatalos ünneppel (április 11-vel) szemben a függetlenségi sajtó híveit március 15. méltó megünneplésére szólította fel. A munkások lapja, a cenzúrától sokat szenvedő Népszava is több alkalommal megismételte felhívását, miszerint a párt március 13-án a sajtószabadság megvédésre tiltakozó körmene­tet kíván tartani. 76 A munkások kérvénye a főszolgabíróhoz került, aki 11-én Dunaföldvárra küldte meg­figyelés céljából Buday csendőrhadnagyot, majd levélben kereste meg kollégáit, a sárbo­gárdi és a dunavecsei főszolgabírókat, hogy hirdessék ki járásaikban a földvári népgyűlés betiltását. 12-én a főszolgabíró is Dunaföldvárra érkezett, mely alkalommal a községházán visz­szaadta a munkásoknak a munkabér hatósági megállapítása tárgyában a földművelésügyi miniszternek küldött kérvényüket. - Az aláírókat - szám szerint 300 főt - ekkorra már a csendőrség megfigyelés alá helyezte... A főszolgabíró közölte a népgyűlés betiltását is. Az érdekeltek a körmenet betiltását nem fogadták el, s „azért is megtartjuk a gyűlést!" felkiál­tással távoztak a községháza elől. Még aznap megemelték a csendőrök létszámát. 77 A március 13-i események több forrás -jelentések, polgári és munkássajtó, sőt, szóbeli visszaemlékezések - alapján rekonstruálhatók. Belőlük egybehangzóan megállapítható, hogy a tilalom ellenére a szervezett munkások és asszonyaik - némelyik gyermekekkel együtt - kora délután gyülekezni kezdtek a búzapiacon. A helyszínre érkező és az embere­ket szétoszlásra felszólító csendőröket - „nem megyünk, megtartjuk a gyűlést és a körme­netet" felkiáltással fogadta az 5-600 főnyi tömeg. 78 A búzapiacra érkező főszolgabíró intel­mei sem hatottak - csupán a kíváncsiságból összeverődöttek tágítottak. A szuronnyal visz­szatartott tömeg egyszerre csak a Marseillaise dallamára megindult a csendőrök sorfalával szemben. A tüntetők nagy részét a környező utcákba szorították - két visszaemlékező szerint is. 79 A csoport „legmakacsabban ellenálló zömét, mely mintegy 300 emberből állt, szándékának megmásítására bírni semmiféle eszközzel nem lehetett". 80 Az est közeledtével sem távoztak a munkások. A főszolgabíró utolsó felszólítására a tömeg szitkokkal árasztotta el a kivonult hatósági közegeket. Erre a szakaszparancsnok szu­ronyrohamot rendelt el. A munkások ennek láttára sem engedtek, sőt a csendőrök fegyve­reit is megfogták. Végül is „a fegyverhasználat látásának hatása alatt a tömeg... visszavonult, lövés nem történt... Kiderült, hogy összesen hat sebesülés történt, melyek közül még aznap kettő halállal végződött." 81 A meghaltak nevei: Zerza Mihály 45 éves és Szili József 80 éves munkások. A csendőrszuronyok véressé tették a békésnek indult és a polgári demokratikus sza­badságjogok követelésénél tovább nem lépő márciusi népgyűlést. Ez volt az első eset Tolna megye földmunkásmozgalmában, hogy az emberek nem hátráltak meg a csendőrszurony elől. A zendülés kommentárjaiból azt is megtudjuk, hogy a környező falvak - Solt és Bölcs­ke - lakossága, több száz „parasztszocialista" igyekezett szolidaritást vállalni tüntető tár­saikkal, azonban szándékukban megakadályozták őket. 82 A véres zendülés után rendkívüli állapotot rendeltek el Dunaföldváron. Az egy ulánus századdal és három raj csendőrrel megerősített karhatalom razziát tartott, s hetven főt le­tartóztatott. 15-én a megyei főjegyző és a királyi ügyész jegyzőkönyvet vettek fel az esemé­nyekről. Másnap a letartóztatottak közül 28 főt (25 fő mezei munkást és 3 fő iparost) Szek­szárdra, az ügyészség börtönébe szállítottak. 83 A hivatalos jelentések és a megye sajtója megnyugvással vette tudomásul a mozgalom vérbefojtását, s ezért minden úton igyekeztek elismerésüket kifejezni az ügybuzgó hatósági közegeknek. 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom