Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55

1.0. II. 0. III. 0. IV. o. V. o. összesen % % % % % % Minden tárgyból jeles 13,8 3,9 7,8 3,7 5,4 Minden tárgyból legalább jó 17,5 20,7 19,3 27,0 14,8 19,5 Minden tárgyból legalább elégséges 60,0 41,4 53,7 57,4 48,2 52,7 Elégtelen 22,5 24,1 23,1 7,8 33,3 22,4 Mindezek ellenére az iskola fejlődésnek indult, a századfordulón már új épületben jelentősen javuló szertári felszereltséggel végezte munkáját a város és a megye áldozatkész támogatása mellett. így a századforduló után az iskola egyre javuló eredményének lehetünk majd tanúi. TOLNA MEGYE TANÜGYI HELYZETE A SZÁZADFORDULÓN Összefoglalásul áttekintjük Tolna megye tanügyi helyzetét a századfordulón (56. sz. táblázat)

264

. A népoktatás előrelendült az 1868-as törvény végrehajtása során. Az iskolahálózatunk bővülése, a tanítói létszámnövekedés általában követte a lakosság számának növekedését a dunántúli és az országos átlagnál is jobban és jól igazodott az iskoláskorú lakosság létszámváltozásaihoz. Egyébként az iskolai feltételek terén egy állandósuló és a korszakra mindvégig jellemző fáziskésés mutatkozik nemcsak Tolnában, de a Dunántúlon is, sőt az egész országban. Az alsó fokú iskolahálózat azonban kedvezőtlen belső tagoltságú, meglehetősen szétaprózott. Az egy iskolára jutó lakosság aránya mutat bizonyos kiegyenlítődést. A dualistakori népiskolafejlődés két iránya közül Tolna a kedvezőbb településszerkezetű, gazdaságilag és társadalmilag fejlettebb területeken a differenciáltabb oktatás lehetőségét kínáló többtanítós, többosztályos népiskolák kialakulási irányához tartozik, bár itt is 58,1%-ban egytanítós, egytantermes iskolák jöttek létre. Nemcsak Tolna megyei, de a dunántúli népoktatási helyzet általános jellemzője, hogy az iskolák száma a század végén megközelíti vagy eléri a népességszám és a településstruktúra által megszabott optimumot. A fejlődés további útja a belső struktúra finomítása, tehát a tanítói létszám növelése és az osztálybontás lehetett volna. Ennek azonban a településföldrajzi és gazdasági tényezőkön kívül igen gyakran a lakosság felekezeti megosztottsága is akadályát jelentette. Mindezek együttesen magyarázzák azt, hogy a néptanítók létszámnövekedését tekintve Tolna megye, méginkább Dunántúl, lemarad az országos fejlődéstől. A népiskolai hálózat jellegzetességeit és fejlettségét leginkább az iskolák és a tanítók arányát mutató viszonyszám jellemzi. Ez fejezi ki leghitelesebben az eötvösi elgondolást, a hatosztályos, differenciált oktatást nyújtó népiskola megvalósulásának objektív lehetőségét és mértékét. A fejlődést jelzi, hogy 30 év alatt ez az arányszám megyénkben 0,29-nyit javult, s közel 2 tanító jut egy iskolára. Az iskolahálózat minőségi fejlődése, az iskolaszerkezet differenciálódása terén tehát nem követte a népoktatás valóságos megújulását célzó tantervi- tartalmi előírásokat, s a forma, a szervezeti keret meghatározó módon visszahatott a tartalmi fejlődésre. Az egytanítós, felekezeti kisiskola eleve korlátok közé szorította a népiskolai tanterv megvalósítását. A hatosztályos népiskola ugyan fokozatosan elterjedt, az előírt tantárgyak közül azonban maradéktalanul csupán a hit- és erkölcstan, valamint az írás és az olvasás valósult meg; a többi tárgyak az iskolák kisebb- nagyobb hányadában kaptak teret. Lényeges változás következett be az egy tanítóra jutó 6-12 éves tankötelesek számában (99,11-67,32), de ez az átlag rosszabb az országos átlagnál, s alig valamivel jobb a du140