Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

hogy azzal a többi is szőlőcsinálásra nagyobb kedvet vévén s derék szőlőhegyet építvén, az uraságnak jövendőbeli nagyobb hasznára legyen .. ."

81 Az urbárium szabályozza az uraság pusztáin fekvő rétek és ligetes erdők szénájának hasznosítását is. A jobbágyok a lekaszált szénából akkora boglyákat raknak, amelyek egyenként két db hatökrös szekérre való szénának felelnek meg. Az uraság egy ilyen adag szénáért 25 dénár „baglyapénzt" kap. Az urbárium kiterjeszti figyelmét a majorsági földekre, a ménesekre és gulyákra. Dombóvártól „napkelet felől vagyon egy Tüske nevű szép pusztája az uraságnak, ahol a háború (1703—1711) előtt a ménesből, gulyából s más feles marhákbul álló oeconomiája (majorja) lőtt volna őherczegségének, alkalmas major volt, de az aztán a háborúban elrongázott s elpusztult." Egry László várja az uraság rendelkezését a major újbóli felélesztésére. Az urbáriumok helyenként felvázolják a települések közelmúlt történelmét. Szólnak a községek egykori virágzásáról, pusztulásáról s az újratelepülés egyes mozzanatairól. Dombóvárról és Döbröközről olvasmányos leírás adja hírül, hogy a szabadságharc éveiben felperzselték a rácok, megtudjuk, hogy kik telepítették újra a községeket, kik nyertek el szabadosságot és hogy miért lett kegyvesztett Cserénfai István libertinus.

82 Az ozorai urbánium újdonsága a dombóvárihoz képest az, hogy egyik községéről kimutatja: lakói örökös jobbágyok (Tengőd).

83 Ezért kötelesek az uraság majorsági földjein saját fogatokkal szántani, vetni, betakarítani. Igásjószág híján évi 8 forintot kötelesek fizetni, ami minden „kántor'--ban (negyedévben) 2 forintot tesz ki. További érdekessége az urbáriumnak, hogy a tengődiek „annyi akó bort tartoznak az uraság részére kiárultatni, amennyi gazda vagyon a helységben." Végül figyelemre méltó az a kikötés is, hogy „a rácságot éppen ne legyen szabad nekik magok közé bevenni, sem lutheránus vagy pedig kálvinista predicatort tartani."

8

'* Mint említettük, kezdetben helyi szokás szerint, azaz élőszóban adott feltételek szerint használták a gazdák a földesúr birtokait. Amint a telepesek megmaradási szándéka biztosnak látszott, a földesúr srófolni kezdte a kötelezettségeket. A jobbágyok ezt korántsem nézték tétlenül és a birtoktól távolélő földesurakhoz küldöttségeket menesztettek, hogy azok kössenek velük írásos szerződést az eredeti feltételek szerint. Ezt tették a decsiek is, akiknek 1718. évi úrbéri szerződését — a belőlük levonható tanulságok miatt — szó szerint közöljük. „Sokszor hozzám küldőt Decsy Jobbágyaimnak magok bizonyos állapottyoknak és meghmaradásokrül Instáló és Könyörgő leveleket vettem, továbhalasztani nem akarván, áláb meghirt Punctumokban továbis kívánom eőket meghtartanyi: 1 mo. Mint eddigh szokás volt köztök a Szántás annak munkája, eddigvaló szőlőknek munkálkodása, ezután is annyit, kit penigh megigértek husz-huszoneöt napira csinálni, annyira csinálták, hogy penigh valamellyik elöregülne, mennyi napi az, annyi napit helyete csinálljanak, hogy hejáben a munka ne légyen úgy ezutánnis lészen. 2 do. Mint eddigh ezután akármibül esendő tizedgyeket nyomtatni nem fogiák, de mely nyomtatókat fogadok reá azoknak tartoznak étellel gazdálkodni, ki nyomtatván jószágokat helyre hordani mint eddigh szokás volt, mikor pedigh helyre hordották, azután mennyi napot töltvén a verembül való kiszedésben alább meghirt napok számában tudattatik, ki pedigh két ökrével maga hordgya két napszámban, ki penigh néggyel három napszámban az olyanoknak tudatik. 76