Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Ambrus Attila: A termelőerők fejlődése Tolna megye iparában • 629

A második világháború előtt a gépesítés szintje néhány nagyobb gyárban (a Simontornyai Bőrgyárban, a Bonyhádi Cipőgyárban stb.) megfelelt a kor technikai színvonalának, vagy ahhoz közel volt. A gyárak többségét viszont a technikai elmaradottság jellemezte. Például szinte teljes egészében kézi erővel folyt a termeilés a téglagyáriakban. A termelőerők személyi tényezőjét vizsgálva megállapítható, hogy a gyáripar fejlődése e téren is előrehaladt. A 100 főnél többet foglalkoztató gyárak közül legnagyobbá nőtte ki magát a Simontornyai Bőrgyár, ahol 1938-ban mintegy 800 fő dolgozott. Ezt követte a Tolnai Selyemgyár 500 fővel, majd a Bonyhádi Cipőgyár, a Bonyhádi Zománcgyár, a Dunaföldvári Kendergyár 200—250 fővel. A munkaerő minőségi oldalát tekintve megállapítható, hogy kevés szakmunkás dolgozott a gyáraikban. A gépesítés növekedésével azonban számuk fokozatosan nőtt, mivel az új, bonyolultabb gépek működtetése ezt meg is követelte. A szakmai hozzáértés mellett a nagyobb gyáraikban erősödött a munkások politikai öntudata is, ami nem egyszer a sztrájkok szervezésében mutatkozott meg. A munkaerő működtetése sok helyen igen rossz körülmények között zajlott. Nem volt ritka a 10 órás munkanap a téglaiparban, a textiliparban és más ágazatokban. Az iparban általában a nehéz fizikai munka volt a jellemző. A második világháború alatt az ipari üzemek zömét hadiüzemmé nyilvánították és azok a front céljaira termelték. A háború alatt legnagyobb kárt a Simontornyai Bőrgyár szenvedett, csaknem teljesen megsemmisült. Mindebből következően Tolna megye ipara a felszabaduláskor sem volt számottevő. A főispáni iratok 26 kis- és középüzemet soroltak fel. Ezek közül kiemelkedett néhány, több száz főt foglalkoztató üzem: a Simontornyai Bőrgyár, a Bonyhádi Cipőgyár, a Bonyhádi Zománcgyár, a Nagymányoki Bányaüzem, a Tolnai Textilgyár, a Tolnai Selyemfonógyár és Cénnagyár, a Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. paksi üzeme. A felszabadulás után a megye iparát a szétaprózottság jellemezte. Az ipar szerkezetében az élelmiszeripar és a könnyűipar dominált. Az ipari üzemek technikai fejlettség tekintetében igen alacsony szinten álltak, a kisebbekben a gépesítés csaknem teljesen hiányzott. A termelőerők személyi tényezőjét tekintve sem volt kedvezőbb a kép. Ekkor a foglalkoztatottaknak kevesebb mint 10 százaléka dolgozott az iparban. Mindez azt támasztotta alá, hogy Tolna megye az ország iparilag elmaradott megyéi közé tartozott.

4 A SZOCIALISTA IPAROSÍTÁS IDŐSZAKA A felszabadulást követő helyreállítás után az ipari üzemek zömében megindult a termelés, aminek folyamatosságát nagy mértékben zavarta az általános és rendkívül súlyos tüzelő- és nyersanyaghiány. A termelés feltételeinek biztosítása terén a későbbiek folyamán javult a helyzet. A gépesítettség fokának számottevő változtatására azonban sehol nem került sor. Eredménytelenek maradtak a megye vezető szerveinek iparosítási javaslatai is.

5 A tervgazdálkodás kezdetéig a termelőerők alig, vagy egyáltalán nem fejlődtök a megye ipari üzemeiben. Ennek alapvető oka a termelési eszközök magántulajdonában jelölhető meg. A magántulajdonban lévő gyárak nem minden probléma nélkül tértek át a tervgazdálkodásra. A tőkések jórészt stagnáltatták, vagy visszafejlesztették a termelést. A fejlesztés hiánya, az új munkahelyek létre630