Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Máté János: Tolna megye nagyüzemi mezőgazdasági termelőerőinek fejlődése • 599

ütemben emelkedjen. 1980-ban pl. alaptevékenységük bruttó termelési értéke — 1976. évi változatlan áron számolva — az állami gazdaságokban 75, a termelő­szövetkezetekben pedig 70 százalékkal volt több az 1968. évinél. Mind az állami gazdaságokban, mind a termelőszövetkezetékben a növénytermelés termelési ér­téke növekedett gyorsabban, 80, illetve 86 százalékkal. Az állattenyésztés terme­lési értékének növekedése az állami gazdaságokban 69, a termelőszövetkezetek­ben pedig 46 százalékkal nőtt. A növénytermelés gyorsabb ütemű fejlődése kö­vetkeztében a nagyüzemek alaptevékenységén belül számottevő szerkezeti elto­lódás következett be a növénytermelés javára. 1980-ban pl. az állami gazdaságok alaptevékenységen belül a növénytermelés 54,6, az állattenyésztés 45,4 százalé­kot képviselt az 1968. évi 53,0, illetve 47,0 százalókkal szemben. A termelőszövet­kezetek 1980. évi alaptevékenységének 66,7 százaléka a növénytermelésből, 33,3 százaléka az állattenyésztésből származott, tíz évvel korábban, ezek az arányok 61,1, illetve 38,9 százalékot tettek ki. Ez az alaptevékenységen belüli arányel­tolódás egyben az állattenyésztés termelésének az eddiginél gyorsabb ütemű fej­lesztésére hívja fel a figyelmet. A növénytermesztés főbb eredményei. A nagyüzemek növénytermesztése az 1968. óta eltelt időszakban is bel­terjes irányban fejlődött, ami a termelés szerkezetének változásaiban és a hoza­mok számottevő növekedésében mutatkozott meg. E fejlődésben tendenciaként figyelhető meg, hogy mindenekelőtt azoknak a növényféleségeknek a vetésterü­lete növekedett, illetve foglalt el tartósan viszonylag nagy területet a vetésszer­kezetben, amelyeknél a gépesítés, a kemizálás és általában a modern technológia fokozatosan már tért hódított (búza, kukorica, napraforgó). Főbb növényféleségek vetésterületének, termésátlagának és termésmennyiségének alakulása Állami gazdaságok Termelőiszövetkezetek Időszak Termés- Termés­Vetés- átl mennyiség terület (ha) (kg/ha) (yagon) Vetéste^ rület (ha) Termés­átlag (kg/ha) Termés­mennyiség (vagon) Búza 1966— 1970 11673 3 280 3832 54 234 2 510 13 589 1971— 1975 11026 4 310 4751 51022 3 660 18 657 1976— 1980 10 641 5 010 5331 Őszi 49 795 árpa 4 599 22 899 1966— 1970 1 145 2 650 304 7 751 2 290 1779 1971— 1975 283 4 130 117 5 221 3 680 1919 1976— 1980 717 5165 370 4 214 4 295 1 810 623

Next

/
Oldalképek
Tartalom