Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Sipter Gézáné: A kézműipar és a kisipar Tolna megyében 1920-1948 • 223

tették. Megjelenik a faji megkülönböztetést erősítő rendelet „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1930: IV. törvénycikk végrehajtásáról",

91 A magyarországi „zsidókérdés" a második világháború első éveiben már nagy múltra tekintett vissza, az ellenforradalmi rendszer társadalmi kulcskérdésként kezelte. Az urbanizáltság is összefüggésben állt a zsidóság foglalkozási tagoltságával. Míg a városokban jelentős számú zsidó volt az értelmiség körében, a falvakban többségük kereskedő vagy iparos. Az ország lakosságának 52%-a a mezőgazdaságban talált megélhetést, a zsidó lakosságnak 3%-a, 76%-a pedig az ipari-forgalmi népességhez tartozott. Tolna megye keresőiből 1941-ben 78% a mezőgazdasági keresők száma, a zsidó lakosság az országos arányoknak megfelelően a megyében is az iparban és a kereskedelemben talált munkát, jelentős számban Bonyhádon, Pakson, Dunaföldváron, kisebb számban Szekszárdon.

92 Az Ipartestületek Országos Központjának statisztikai adatgyűjtése 1940-ben a szakmák és vallások szerint gyűjtötte a kézművesiparosság adatait. 165 873 önálló kézművesiparos adatát dolgozták fel abból a szempontból, hogy az egyes szakmában mennyi a keresztény és zsidó iparos. A kimutatás szerint magas volt a zsidók száma az aranyműves-, a bádogos-, épületburkoló-, fehérneműkészítő-, fogműves-, fűzőkészítő-, kárpitos-, kávés-, kesztyűs-, kozmetikus-, női divat-, órás-, szappanos és gyertyamártó-, szállodás-, üveges- és a szabad iparban.

93 Tolna megyében, a fennmaradt ipartestületi iratokban nincs utalás arra, hogy a zsidók gazdasági, közéleti térfoglalásának korlátozását célzó rendelet szellemében intézkedés történt volna. Számos panaszügyben döntött a Tolna megyei alispáni hivatal a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter rendeletére, amely a zsidó kereskedőket eltiltotta a vásárokon és piacokon való árusítástól.

94 Az 1938-ban bevezetett első zsidótörvény idejétől a Horthy-rendszer a zsidóság életlehetőségeit egyre szűkebb korlátok közé szorította, majd a háború utolsó szakaszában elősegítette a tömeges kiirtásukat is.

95 A világháború évei alatt a termelés koncentrálásának állami elősegítése ellenére sem került sor a kisipar elsorvasztására. Oj munkaerőket vont be a gépgyártás, a ruházati ipar, az építőipar, amely hadiépítkezéseket is végzett, de az önálló kisiparosok számát lényegesen nem növelte a konjunktúra a megyében. A falusi kisiparosság életkörülményeire vonatkozik — így Tolna megyére is — Varga József iparügyi miniszter 1940. november 18-án, a képviselőházban, az iparügyi tárca költségvetésének tárgyalása alakalmával tartott beszéde, amelyben megállapította, hogy „...a kisiparosság a háborús gazdasági viszonyok következtében lényegesen rosszabb viszonyok közé jutott, mint az előző években volt. A nyersanyagbeszerzési nehézségek, a hitelezés terén beállott korlátozások, a katonai szolgálatra való bevonulások, a lakosság vásárlóképességének eltolódása nem maradhatott hatás nélkül a kézművesiparra." Gátolta a kisiparosok helyzetének javulását az adó- és szociális terhek növekedése, a munkaidő-szabályozás és a legkisebb munkabér több iparágban, főként a vidéki viszonyokat nem tekintő, magas összegű megállapítása. Súlyos volt a vidéki, főleg a falusi kisiparosok többségének helyzete már a háború első éveiben. Nagy részük csak nyári mezőgazdasági napszámos, részes munkával tudta kenyerét megkeresni. A magánépítkezések pangása az építőipart és a vele kapcsolatos iparágakat sújtotta. Némi enyhülést jelentett az 246