Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

A települések belső problémáinak megoldására saját erkölcsi normáikat alkalmazták; ezeket gyűjtőnevükön jogi népszokásoknak nevezzük.

120 A falusiak másként ítélték meg a bűnt, mint a Hármaskönyv törvény cikkelyei. Bűn volt pl. a szomszédtól fát lopni, de virtusnak számított, ha a földesúr erdejéből vitték el. Bűn: ételt és italt lopni, de a terhes asszonyoknak ezt nem rótta fel senki. Tolnában és Baranyában a csónak vagy a legelőn levő ló kérdezés nélküli használatát (a visszaadás feltételével) nem tekintették véteknek.

121 A törvény nem volt elnéző a szátkozókkal, átkozókkal és káromkodókkal szemben. Büntette az olyan egyszerű szitkot, mint a: „húzzon össze a vizes görcs!", és önálló vádipontíként olvashatjuk ia boszorkánypereikíben, ha valaki átkozódott, kiváltképp olyan esetben, amikor az átok „meg is fogott" valakit. A káromkodást súlyosan ítélték meg, ha temetőben vagy szőlőben történt. Dőry László kisdorogi molnára 1719-ben öszetűzött a nánai és vej kei rácokkal, eközben tanúk hallatára a következőket mondta: „... hozd ki a puskámat az ébatta Ráczaira! ... Hová mégy ördögh-atta Rácza?" A tömlöcben a molnár fejére olvasták ezeket az „attázásokat", mert a XVIII században ezek eredeti értelme istenkáromlás volt, hiszen valakit nem az Isten, hanem az ördög (vagy ennek jelképes alakjai, mint az eb és a disznó) teremtményének nevezni annyit jelentett, mint Isten mindenhatóságát kétségbevonni.

122 Összegezés A magyar középkorban a Sárköz 30 települést számlált. Ezek közül csak Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, őcsény és Sárpilis érte meg a XVIII. századot.

1 A dombóvári és tamási járás területén hajdan 110 helység volt, közülük 80 elpusztult a törökhódoltság korában.

2 A szatmári békekötés után nem minden régi elpusztult falut telepítettek újra (még 1720 után sem!), s nem szerveztek községgé, hanem a legközelebbi nagyobb faluhoz vagy mezővároshoz csatolták.

3 Emiatt jelentősen megnagyobbodtak az új települések határai. Medina bekebelezte Kápolna pusztát, Mórágy Kürtöst és Sziácsot, Zomba Patlant, Bonyhád Tabódot, Sióagárd Adácsot és így tovább. Végtelenül nehéz a XVIII. század eleji Tolna megyéről teljes képet adni, jelképesen szólva filmet összeállítani, mert számtalan kockája máig is hiányzik. Az összeírások népességi adatainak a birtokában kézenfekvő annak megkísérlése, hogy belőlük a népességszámra következtessünk. Csakhogy az utókorra többnyire csupán az adózó jegyzékét hagyományozták. Mint ahogy az összeírt földek kiterjedéséből a megművelt föld teljes nagyságára, az adózó iparosok és kereskedők számából az ipar és kereskedelem tényleges színvonalára nem következtethetünk, éppúgy nagy kockázattal jár az adózók számából az összlakosság lélekszámát megállapítani. A birtokunkban lévő népesség-összeírások csak villanásszerű képek, egy adott pillanatban rögzített helyzetet ábrázolnak s nem állandósulnak. Vizsgált korszakunkban az 1715. és 1720. évi népesség-összeírások érdemlik a legnagyobb figyelmet. Az 1715. évi felvételnek az adja meg a jelentőségét, hogy olyan időpontban készült, amely nemcsak egy pusztító korszak végét, hanem új élet kezdetét is jelenti.

4 Fényes bizonyítékát adja annak, hogy a magyar népnek újra meg újra van ereje új hajlékot emelni a romokból. Országos összeírásról volt szó, ezért 108