Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hegedűs László: Tolna megye nyugati felének települései (1580-1704) • 5

mint az uralkodó mohamedán vallásra áttért gazdag fajrokonaiktól. Itt Magyar­országon már nem üldözték őket. Török katonai szolgálatba, vagyis martalócnak nemcsak mohamedánná lett bosnyákok álltak, hanem szerbek is elég nagy számban. 5 1580 elején még a régi magyar lakosság maradéka él úgy Regölyben, mint a két birtokrészből és két falurészből álló Somolyban, más néven Somogy köz­ségben, melyet néha a törökök összevonnak s a régi nevén, vagyis Somogynak neveznek. Pontosabban: a XVI. század végén kezdik Somolynak írni s már így látjuk a XVII. századi magyar összeírások Ozorához és Simontornyához tartozó helységei között. 6 S ugyanígy a régi magyar lakosság utóvédeit láthatjuk az 1580-as összeírás szerint a koppányi szandzsák többi helységeiben. Az 1580. feb­ruár 16-án lezárt defter nem az 1573/74-es defter lemásolása, mint az 1575-ös, mert az adózók száma legtöbb helyen nem egyezik azokéval. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, úgy ez a defter 1579 végi s 1580 januári állapotokat mutat. Nem egészen két év múlva a Kapóstól—Koppánytól nyugatra lévő, s a tamási nahién kívül eső területen, Dombóvártól Szemcséig—Koppányig rác településeket látunk. Csak 10—12 helység magyar lakossága maradt meg, valószínűleg az is felére fogy­va, Ireg példája majd erre figyelmeztet. Tatárdúlásra gondolnánk, ha nem csak szi­gorúan a koppányi szandzsák területéről lenne szó, melynek Somogy megyében lévő részén is nagy számban jelentkeznek rác települések. Például a Keszivel szomszédos Szokolyban, mely már a tamási kerülethez, vagyis a simontornyai szandzsákhoz tartozik, továbbra is a régi lakosságot látjuk. 1580 januárja—feb­ruárja óta a következő 23 helység magyar népessége menekült el, hol szinte nyomban vagy egy-két év múlva rácok jelentkeznek: Koppány Hidegkút Mut Dada 7 Szemcse Regen 8 Somogy Ábrán Nosztány Szakcs Dalmad Pogány 11 1574/75 után elpusztult helységek: Borjád Konda Tői, Tul Biród 15 összesen: Koppányi nahié: 15 adózó Pari 9 18 adózó 5 adózó Szakái 12 adózó 15 adózó Csehi 30 adózó 4 adózó Csernéd 10 6 adózó 8 adózó Keszi 10 adózó 9 adózó Dotnbői nahié: 25 adózó Inoka 7 adózó 9 adózó Szák 12 12 adózó 12 adózó Keczel 13 13 adózó 22 adózó Leperd 7 adózó 15 adózó Táld 14 6 adózó 8 adózó Ság 6 adózó összesen: 280 adózó 1563 után zlpusztult helységek: • 4 adózó Kónyi 25 adózó Döbrököz 10 adózó Örs (egykor Irs) 16 14 adózó Gyula 53 adózó 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom